Fehérvárcsurgó

2018.04.05. 09:00

Új látnivalókkal gyarapodik a Károlyi-kastély

Az idén is folytatódik a Károlyi-kastély impozáns épületegyüttesének műemléki helyreállítása.

B. Kiss László

Másfél óra alatt körbejárhatják a kastélyt Fotó: FMH-Archív

Mintegy 1,5 milliárdos, pályázati pénzből finanszírozott fejlesztés valósul meg – várhatóan még az idén – a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélynál. A kastély- és várprogram keretében zajló helyreállítás érinti az egykori istállóépületet, amelynek egyik részében család- és zenetörténeti kiállítást rendeznek be, másik felében koncerttermet alakítanak ki – tájékoztatta lapunkat a vagyonkezelő cég vezetője. Helyreállítják a volt virágkertészet épületét is, ahol arra is mód nyílik majd, hogy fűszernövényeket ültessenek vállalkozó kedvű gyerekek és felnőttek. Egy harmadik épületet, a csikóistállót is renoválják. Itt lovastörténeti kiállítás kap majd helyet, és az épület egyfajta lovaspontként is funkcionál majd. Az utóbbi hetekben zajló építkezés eredményeként egyébként újjáépítették a kastély kapusházát is: az épület eredeti funkcióját kapja vissza – tudtuk meg Szabó Szabolcstól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában