Zacher Gábor: Még tele vagyunk titkokkal és tabukkal

Mennyire tartja hasznosnak az ilyen jellegű alkalmakat?

– Szerintem ilyenkor a megszokottól teljesen eltérő módon közelítünk a problémák felé, és azt gondolom, jó az is, hogy nagyon sokat nevettünk. Olyan szituációkat láttunk, amelyek a való világban gyakran előfordulnak. Bár lehet, hogy akkor nem nevetünk rajtuk, viszont így jobban fölvértezi magát az ember: hiszen a nevetés pozitív emléknyomokat hagy, s így lehet, hogy ezekből a mondatokból sok olyan megmarad a hallgatóságban, amelyeket fel tud használni. De ne gondolja senki, hogy képes vagyok megmondani a „tutit”, hogy ezt így kell csinálni, s ha ezen az ösvényen haladunk, akkor Magyarországra három éven belül kitehetjük a „drogmentes övezet” táblát. Erről szó sincsen.

Miért tartja fontosnak a helyes kommunikációt?

– Úgy gondolom, a kommunikációnak nagyon sok módja és lehetősége van. Észre kell vennie az idősebb generációnak, hogy a fiataloké egy teljesen más világ, mint amiben ők szocializálódtak, és ha nem tartjuk a lépést, akkor nem tudunk az ifjúsággal szót érteni. Én például nagyon sokat tanulok a fiamtól, aki teljesen másként látja ezt a világot. Teljesen másként áll bizonyos dolgokhoz, ami természetes, hiszen ő 22 éves, én pedig 58 vagyok. El kell mernünk hinni, hogy egy 16 vagy 22 éves embernek támadhatnak önálló gondolatai, van önálló véleménye, aminek az elfogadása által én is több lehetek. Ki kell lépni abból, hogy majd én, az okos és bölcs felnőtt megmondom neked, buta gyereknek a „frankót”.

Pedagógusok ültek a széksorokban, de úgy láttam, nekik is bőven van mit tanulniuk…

– Elsősorban azt, hogy merjenek tükörbe nézni. Minden szünetben beszaladnak a tanáriba, megisszák a kávét, aztán elszívják a cigit. Este beveszik az altatót, mert nem tudnak nélküle aludni, vagy hetente csak egyszer tudnak vécére menni, akkor is csak a pénteken bevett hashajtó hatására, nyugtatót szednek, mert különben rendkívül idegesek. Tele vagyunk titkokkal és tabukkal, amelyeket fel kellene oldanunk.

Nem tudjuk érett módon kezelni a függőségeinket?

– Ehhez először saját magunkkal kell tisztában lennünk. Merjünk belenézni a tükörbe! És ez most nem azt jelenti, hogy minden magyar embernek a pszichiáter díványán kell feküdnie és mesélni arról, hogy hároméves korában kibékíthetetlen volt az ellentéte a hintalovával, és már akkor romlásnak indult az élete.

De igenis merjünk legalább saját magunkkal szemben őszinték lenni!

Ha ezt sikerül elérni, akkor úgy gondolom, el tudunk indulni egy jó, a mainál jobb irányba.

Egy éve éppen itt hallgattam önt, akkor azt mondta, már nem tudni, milyen drog van az utcán. Ehhez képest még lehet rosszabb a helyzet?

– Ez egy dinamikusan változó világ. Kínából jön a legújabb anyag. A mai szerhasználat abból a szempontból teljesen más, mint amit mondjuk 1995-ben ismertünk, amikor 15-18 féle szer volt, hozzá jött még néhány kísérletező elme további 5-10 féle szerrel. Az a több mint 600-féle anyag, ami ma kint van a pia­con, gyakorlatilag a szakma számára is teljesen átláthatatlanná teszi ezt a világot. Huszonöt éve marihuána volt a vicces cigi, extasy volt a színes tabletta, amfetamin az olcsó fehér por, kokain a drága fehér por. Ma már egyik szerről sem tudjuk megmondani, hogy valójában mi van benne. Ez pedig rendkívül veszélyes a fogyasztók egészségére.

A rendcsináló akarat kullog a probléma után?

– Most nem hazánkról beszélek, igaz ez bármelyik országra: én olyat még nem láttam, hogy egy cikluson belül döntő módon megváltozott volna bárkinek a hozzáállása. Nem gondolom azt, hogy Magyarországon legalizálni kellene a drogfogyasztást, ennek abszolút ellene vagyok, de annak, hogy az orvosi marihuá­nát bevezessék, annak szakmai szempontból van jövője. De hangsúlyozom, ez szakmai és nem politikai kérdés. A kábítószer bármikor előszedhető probléma, ellentétben egy nagyságrendekkel nagyobb egészségügyi, szociális és gazdasági gonddal, amit az alkoholfogyasztás jelent. Márpedig az alkoholizmus nem a középiskolás korosztály, hanem a szüleik problémája, akik egyfajta függőségi mintát mutatnak a gyereknek. Aztán lehet, hogy a gyerek nem alkoholista lesz, hanem „csak” kábítószerfüggő, „csak” internetfüggő, és sorolhatnám tovább. A gyerekben magunkat látjuk viszont.

Csodálkozom, hogy a kórházi munka mellett még ilyen mértékben is van energiája az ismeretterjesztéshez, az elő­adásokhoz…

– Imádom a munkámat, mert nekem az a munkám, ami a hobbim. Igyekszem fizikailag friss maradni ehhez, szerintem ma este is elmegyek futni, mert isteni érzés hóban futni. Sok csokoládét eszem, sokat dohányzom, jól élek az életemben. Mert szeretem azt a világot, amiben élek. De az is jó, hogy nem most vagyok 16 éves.

Borítókép: Ma már egyik szerről sem tudjuk megmondani, hogy valójában mi van benne Fotó: pixabay