Az év utolsó felszállása

2018.01.02. 09:00

Repüléssel búcsúzott az óévtől az Albatrosz Repülő Egyesület

Még egyszer, idén utoljára kitolták repülő szerkezeteiket az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai, hogy egy utolsó felszállással búcsúztassák az óesztendőt.

Tihanyi Tamás

dav

Bár esővel nyitott a nap, végül annyira tiszta lett az égbolt vasárnap a börgöndi repülőtér felett, hogy a földre érkező ejtőernyősök arról számoltak be: fentről egészen a Badacsony hegyig láttak. Sikerült az év utolsó felszállása, kedvezővolt a repülőidő így egymás után emelkedtek fel a légijárművek, közöttük a legújabb „szerzemény”, egy Cessna 128-as is. Ebben az évben egyéb technikai fejlesztésekre is sor került, bár a légikikötő igazi fejlődésére még várni kell: a repülőbarátok azt remélik, hogy már nem sokáig.

A 2017-es év kiemelkedő eseménye volt a légiparádé, amely valóban parádésra sikeredett, valamint fontos eredménynek számít a Nemere-projekt beindítása több ezer támogató aláírással, komoly szakmai háttérrel és nagy lelkesedéssel. Az egykori legendás vitorlázógép építése elkezdődött, már több eleme elkészült. Rotter Lajos egykori gépe a berlini olimpián mutatkozott be a nagyközönség előtt, ahol 1936. augusztus 12-én világrekordnak számító 326,5 kilométeres távrepülést hajtott végre Rotter a Berlin-Kiel útvonalon, mindössze 3 óra 53 perc alatt. A magyar teljesítménye felkeltette a külföldi sportrepülők figyelmét, és attól kezdve a nagyszerű légijármű, a Nemere hosszú évekre meghatározta a vitorlázó repülőgépek tervezésének irányvonalát.

Az Albatrosz Repülő Egyesület tagjai egy utolsó felszállással búcsúztatták az óesztendőt
Fotós: a szerző

Sajnos Szilády Dezső egyesületi elnök évbúcsúztató köszöntőjébe a gyász hangjai vegyültek, ugyanis a sikeres évet egy súlyos tragédia árnyékolta be. A nyár közepén lezuhant az egyesület egyik motoros sárkánya és ketten meghaltak a balesetben. A meghibásodott légijárművet még mindig vizsgálják, a szakemberek tovább keresik az anyaghiba okát. Bár lehet, hogy a döbbenetes kérdésekre egyszer válasz születik, az már nem feledteti a veszteséget. De menni kell tovább: az 1989-ben alakult Albatrosz Repülő Egyesület jelenleg 108 tagja tevékenységével ápolja a megyeszékhely patinás repülős hagyományait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában