Közösségi tér lehet

2018.01.11. 18:23

Megújult a Salétrom utca, KRESZ-park is készül majd

Egészen csinos sétányt, ha úgy tetszik, „sétálóutcát” alakítottak ki, amely új közösségi térként is szolgálhat.

Szabó Zoltán

k

A Salétrom utcában járunk, ahol a civil központtól a Németh László Általános iskola, a Napsugár óvoda előtt, majd egészen a sportcsarnokhoz vezető útig felújították a burkolatot. A térkövek között színesek is vannak, megtörve az egyenszürkeséget. Szigeteket helyeztek el, virágok, növények díszelegnek majd bennük, a szélükön padokra telepedhetnek le a járókelők. S persze visszakerült a térre a kígyót formáló, régről ismert szobor is.

Bejárást tartottak a helyszínen csütörtökön, szemrevételezve a változásokat, az eredményt. Cser-Palkovics András polgármester úgy véli, hogy szép dolgozott a kivitelező, rövid idő alatt. A munka több ütemben zajlott. Az első szakasz felújítása 2016 szeptemberében kezdődött , majd 2017 szeptemberében folytatták a munkát, és egy kis résztől eltekintve teljesen el is végezték. Összesen körülbelül 80 millió forintba került a beruházás. Tavasszal pedig majd növényeket telepítenek az arra szolgáló helyekre. A polgármester szerint nagy előszeretettel használják majd a teret a környéken élők. Vargha Tamás országgyűlési képviselő hozzátette: az adósságkonszolidáció is segítette, az annak révén megtakarított összegből jó gazdálkodással folytathatóak a hasonló felújítások a városban.

A 4-es számú önkormányzati választókerület képviselője, Molnár Tamás arról beszélt, hogy egy 40 éve változatlan teret kellett felújítaniuk, szebbé tenniük. A tervezéskor arra is gondoltak, hogy ez a terület közösségi helyszín lehessen, ahol különböző programokkal összehozzák az embereket. A képviselő megemlítette, hogy a felújításból kimaradt kis területen még az idén közlekedési parkot szeretnének kialakítani, ahol a gyerekek ismerkedhetnének a KRESZ szabályaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában