Egyedi bútorokat készít a fehérvári asztalosdinasztia

A Sárvári családban öröklődött a fa, az asztalosmesterség szeretete. A mostani ügyvezető, az elsőszülött Sárvári József, amint elérte a gyalupadot, már segédkezett a műhelyben, fia, a nemzetközi versenyeken kiváló eredményt elért Ádám pedig óvodásként, hokedlin állva fűrészelt, szögelt, míg két húga a szerszámokat adogatta neki. Ma már valamennyien az egyedi, főként fa bútorokat készítő Sárvári Asztalosipari Kft. kiváló szakemberei. Ádám megszerezte a mester címet, s amellett, hogy helyt áll a napi munkában, országos versenyre készülő fiatalok felkészítését segíti. Húgai – a lakberendező és dekoratőr Ágnes, valamint „papíron” a cégvezető titkáraként dolgozó, de napjainak nagy részét műhelymunkával töltő Judit – pedig arra készülnek, hogy szakmunkás bizonyítványt szereznek az asztalos mesterségből. A Sárvári „gyerekek” – az irodai teendőket ellátó Eszter, a felületkezelésért, intarziakészítésért felelős Erzsébet, az asztalosmesterként dolgozó Gábor és István, valamint Andrea, József felesége és a három unoka – ha időnként vitázva is, de egy irányba húzva a szekeret, elkötelezetten dolgoznak a vállalkozás sikeréért.

– A tudásunkat édesapánknak köszönhetjük, aki mindent megtanított nekünk a mesterségről, s arra nevelt bennünket, hogy az életben és a munkában is a becsület, a tisztesség és a szakmaszeretet a legfontosabb. Ő is eszerint élt és dolgozott. 1970-ben lett „maszek”. Első műhelyét a nagymamájától örökölt kis házban rendezte be, úgy, hogy még a szükséges gépek egy részét is maga készítette el. A második műhely a családi házban kapott helyet, a harmadikat, ahol most is működik a Sárvári kft. a városszélén építettük fel.

– Az utóbbinál nem véletlen a többes szám, ugyanis néhány szakmunkát kivéve, mindent magunk végeztünk az építkezésen. Testvéreimmel kora délutánig az asztalosműhelyben dolgoztunk, délután és este pedig az építkezésen voltunk segédmunkások. Sőt, az éjszakai „műszak” sem volt ritka, mert az őrzést is mi végeztük. A kész épületet 2004-ben vette birtokába a Sárvári Kft., amely apám cége és a mestervizsga után alapított vállalkozásom összevonásával jött létre – foglalja össze dióhéjban a cég történetét ifjú Sárvári József. Büszkén említi, hogy édesapjuk kifogástalan munkájának annak idején gyorsan híre ment, s a számos lakossági megrendelés mellé egyre több jelentős munkát kapott. A pápa magyarországi látogatása előtt például tőle rendelték meg a vatikáni nagykövetség nyílászáróit, s belső tereinek, közte a Szentatya kápolnájának, hálószobájának a berendezését. Maszekként sok nehézséggel kellett megküzdenie, de utódainak, szakmai öröksége folytatóinak sem könnyű.

– Amikor beköltöztünk mostani telephelyünkre, húszan dolgoztunk. Ma a családtagokkal együtt, tizenketten. Ahhoz, hogy ne maradjunk le a piaci versenyben, szükségünk volna néhány új, korszerű gépre, de önerőből nem tudunk fejleszteni, pályázni pedig nem tudunk. Öt évre létszám és bevételnövelést kellene ugyanis vállalnunk, s most egyiket sem tudjuk megtenni. Egyelőre várunk egy, a „kicsiknek” kedvező konstrukcióra. De a terveinkről nem mondunk le, mert meggyőződésem, hogy a gagyi, az igénytelenség térhódítása véget ér, s jövője van a szépnek, az igényes munkával készült bútornak. Megerősít ebben, hogy régi megrendelőink gyerekei, unokái is megjelentek megrendelőként.