lendület és lelkesedés

2017.11.05. 09:00

Hazahúz az ember szíve – Turisztikai kitüntetést kapott az agárdi Erdei Bálint

Hatan vehették át a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését nemrégiben a budapesti Művészetek Palotájában. A kitüntetett turisztikai szakemberek egyike, Erdei Bálint Fejér megyéhez is kötődik, Székesfehérváron volt gimnazista, s most is rendszeresen visszajár feltöltődni a Velencei-tó partjára, ahol a gyermekkorát töltötte.

Kocsis Noémi

Erdei Bálint

– Önnek mit jelent a pályáján ez az elismerés?

– Fontos állomást jelent. Az én szakmai életem tulajdonképpen családi örökség. A dédanyám négy nyelven beszélő aktív asszony volt egész életében, 60 éves korában kezdett el idegenvezetősködni. Ha kellett, még 90 esztendősen is felült a lóra egy-egy pusztaprogramon. A szüleim fővárosi emberekként a születésem előtt költöztek le Seregélyes mellé, Jánosmajorba, ahol édesapám állatorvosként dolgozott. Később Agárdra költöztünk. Ott nőttem fel, s bár már jó ideje Budapesten élek, Agárd továbbra is megmaradt nekem. Ott töltjük a nyarakat a családommal – négy gyermekem van –, hétvégente is ott vagyunk általában. Édesanyám is dolgozott „beugró” idegenvezetőként, majd másodállásban. Tőle lestem el a szakma első fortélyait, a lendületét, lelkesedését. Ő beszélt rá, hogy tanárképző főiskolásként végezzek el egy idegenvezetői tanfolyamot. Már kezdettől óriási élményt jelentett, hogy külföldieknek mutathatom meg az országunkat. A jogi egyetem végzése közben kezdtem utazási irodánál dolgozni, egy kisbusz sofőrjeként és idegenvezetőként, driver guide-ként jártam az országot, néha a környező országokat is. Ma már ez sajnos az irodai és a MUISZ-nál (Magyar Utazási Irodák Szövetsége – a szerk.) betöltött, társadalmi munkában végzett elnöki pozíció mögött a háttérbe szorul, nincs idő rá. Azon dolgozunk, hogy a hazai utazási irodák megfelelő jogi és gazdasági környezetben működhessenek. De mindehhez a családom támogatása is nagyon kell, az ő türelmük nélkül nehezen menne.

Erdei Bálint nemrég vehette át a kitüntetést turizmusfejlesztésért

– A kívülállók gyakran hallják, a kormányzat kiemelt stratégiai szereplőként tekint a turizmusra, mint az évről évre rekordokat döntögető ágazatra. Ugyanezt látni belülről is?

– Valóban, mi is tizenéve halljuk már, milyen fontos ágazat. Voltak olyan időszakok, mikor ez csak szavak szintjén létezett, most is vannak ígéretes fejlesztési tervek, de minden stratégia annyit ér, amennyit sikerül belőle megvalósítani. Most valóban látunk akaratot arra, hogy ne csak a fióknak készüljön a turizmusfejlesztési stratégia. Azért persze most is folyamatosan lobbiznunk kell, hogy ezeket a fejlesztési terveket mi is láthassuk, véleményezhessük.

– Melyik honi földrajzi tájegységet hozná komolyabban helyzetbe?

– Nyilván az ember szíve hazahúz. Mivel a Velencei-tó mellett nőttem fel, számomra a főváros mellett ez a leginkább kedves. Azt viszont látni kell, hogy a magyarországi beutazó turizmus nagyon Budapest-centrikus, a statisztika szerint jelenleg a 2,5-,2,6 vendégéjszakát eltöltő turista nem mozdul ki a magyar fővárosból, a vidék már kívül esik a figyelmén. Ugyanakkor azt is célul kellene kitűzni, hogy Magyarország ne csak a külföldiek számára alacsony árai miatt legyen vonzó, hanem például a kulturális sajátosságok okán is. Észre kellene venni, hogy van potenciál ebben az országban Budapesten és a fővároson kívül is.

– Mit mutatna meg a következő idegenforgalmi szezonban, például a Velencei-tó körül, ha mégis lenne ideje manapság idegenvezetni?

– Nagyon sokat biciklizünk a gyerekekkel a felújított tó körüli kerékpárúton, azt mindenképpen ajánlanám. De ott van a Bence-hegy, a kilátó, a borospincék és természetesen Fehérvár mint koronázóváros sem maradna ki – a turistáknak mindenképpen azt javasolnám, kössék össze a tópartot egy kis városnéző sétával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában