rendezvény

2017.10.09. 14:57

Víz-kvíz és kézműves foglalkozás is volt a ráckeresztúri könyvtári napokon

Az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozat hagyományosan sok érdeklődőt vonz. A gyerekek a kézműves foglalkozásnak örülnek leginkább, a felnőttek a furfangos fejtörőket kedvelik.

Gajdó Ágnes

Idén sem történt másként. A Plíz! Víz! című játék kérdései nemcsak a környezetkímélő és takarékos vízhasználatot érintették, hanem a település vízszolgáltatóját s a közelben található Szent László-patakot is, amit a helyiek időtlen idők óta egyszerűen csak Kanálisnak neveznek. A totót több mint negyvenen töltötték ki – többek között a teljes 2. a osztály –, s a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár támogatásának köszönhetően mindenki kapott valamilyen apró ajándékot: tollat, ceruzát, jövő évi naptárt, könyvjelzőt, noteszt, kirakót.

A kézműves foglalkozáson a természet csodáival ismerkedhettek meg az érdeklődő gyerekek. Herkli Istvánné Marika irányításával őszi termésekből, falevelekből, dióhéjból, gesztenyéből készültek különleges kompozíciók. Drozdikné Nagy Ágnes Tünde vezetésével kukorica- és napraforgómagokból sünit, mókust, baglyot alkothattak a gyerekek, akik nagy türelemmel, aprólékos műgonddal ragasztottak, vágtak, színeztek, bátran szabadon engedve fantáziájukat s kreativitásukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában