Emléknap

2017.10.14. 19:53

Parádés történelmi kavalkáddal emlékeztek Iszkaszentgyörgyön az 1601-es sárréti ütközetre

A településen már hagyománya van a sárréti ütközetre történő megemlékezésnek.

B. Kiss László

A hagyományőrző csapatok is részt vettek az iszkaszentgyörgyi szüreti felvonuláson

Fotó: B. Kiss László

Az 1601-es hadi esemény Iszkaszentgyörgy határában zajlott, és azért jelentős és szimbolikus értelmű, mert több nemzet fiaiból álló keresztény seregek arattak győzelmet a túlerőben levő oszmán, azaz muzulmán hadak fölött.

A szombati emléknap kiállítás megnyitóval kezdődött, a tárlaton Jóba Endre isztiméri gyűjtő első és második világháborús magyar vonatkozású relikviái láthatók. A kiállítás épp úgy a magyar katonai erényekre emlékeztetnek, mint azok a hagyományőrző bemutatók, amelyeknek szintén részesei voltak szombaton az érdeklődők. A Szentgyörgyi Sólymok Íjász Egyesület helybeli csapat, amelyet néhány éve alapított a tavalyelőtt váratlanul elhunyt Nardai László. A Királyi Kardforgatók Fehérvárról érkeztek. Tata várának Szeymenjei a török időket idézték meg. Bemutatkoztak továbbá a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások is.

A történelmi jelmezt viselő hagyományőrzők részt vettek a délután szüreti felvonuláson is, amelyet szintén szombaton rendeztek meg Iszkaszentgyörgyön. A muskétások többször elsütötték fegyvereiket, amelyek még a karikás ostorok pattogásánál is hangosabbak voltak.

Bagi Zoltán történész a sárréti csata avatott ismerője, a témáról írott könyve, melyet szintén bemutattak, a község önkormányzatának támogatásával jelent meg.

A hagyományőrző csapatok is részt vettek az iszkaszentgyörgyi szüreti felvonuláson
Fotós: B. Kiss László

A nap felejthetetlen színfoltja volt a Szelindek zenekar. Ők – többek közt- hatásosan elevenítették föl azt a török sípok és dobok által előidézett elementáris hangzást, amelyre hadba indultak a törökök.

Az együttes koncertje nyitotta meg a szüreti felvonulást követő folklór műsort is, amely – az iszkaszentgyörgyieken kívül – a sárkeresztesi és a pátkai néptáncosoknak is alkalmat adott a föllépésre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában