Megállapodás

2017.10.31. 13:30

Hivatalosan is partnerekké váltak az agrárgazdaság fejlesztésében

Velence – A diákok minél jobb gyakorlati képzésének érdekében, s a munkaerőhiány csökkentéséért is írtak alá kedden partnerségi megállapodást az Entz iskolában.

Bokros Judit

Szemben balról Kiss Norbert Ivó és Szinay Attila

Fotó: Pesti Tamás

A Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium adott otthont egy partnerségi megállapodás aláírásának a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint több megyei, az agrár ágazatot képviselő cég, vállalkozás között.

Az eseményen megjelenteket Stossek Balázs, az iskola igazgatója köszöntötte, majd Szinay Attila, az FM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára és Kiss Norbert Ivó, a NAK Fejér megyei elnöke is szólt a jelenlévőkhöz.

Szemben balról Kiss Norbert Ivó és Szinay Attila
Fotós: Pesti Tamás

Szinay Attila lapunknak elmondta: a csatlakozó intézmények (a megyéből a másik a fehérvári Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola) és vállalkozások abban állapodtak meg, hogy a diákok adott szakmában az iskolai elméleti képzés után a partnerhelyszíneken szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot. Így minőségi munkaerő hagyhatja majd el az iskolákat, ami fontos a vállalkozások szempontjából.

A keddi aláírással lényegében korábbi kapcsolatokat szentesítettek, hiszen a felek már ismerték egymást. Így azonban, a duális képzés keretében hivatalossá vált az együttműködés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában