Nyugdíjba vonult a Fejér megyei kórház gyermekosztályának vezetője

Noha kacérkodott a testnevelő tanári pályával, édesanyja örömére végül úgy döntött, a Szegedi Tudományegyetemre jelentkezik. Mindez a hatvanas években történt, ám Simon Gábor akkor még nem tudta, hogy ez a lépés számos szempontból élete meghatározó döntése lesz. Itt ismerte ugyanis meg fehérvári feleségét, Gervain Juditot, akinek köszönhetően végül Fejér megyeszékhelyén kötött ki. Gyermekgyógyász lett, s 1971-ben kapcsolódott a Fejér megyei kórház életéhez, melynek azóta is tagja. Olyannyira, hogy harminckét évig vezette az újszülött-, csecsemő és gyermekosztályt. Nincs anyuka kerek-e városban (megyében?), aki ne ismerné a nevét. Évtizedek óta kórházon belül s kívül egyaránt küzd a gyerekekért, a fejlesztésekért, harminckét éve már úgy, mint osztályvezető. A harmincadik osztályvezetői jubileumi évében a város Polgármesteri Elismerő Éremmel tüntette ki, ekkor mondta azt is: „Nem szeretnék olyan jövőképet, hogy a fehérvári embereknek Budapestre kelljen menni vizsgálatokra és kezelésekre, legfeljebb pár, speciális ellátás miatt. Minél több beteget szeretnénk az osztályunkon meggyógyítani.” Jól jellemzik ezek a szavak az ő mindig előremutató szellemiségét, fejlődés és fejlesztés iránti elkötelezettségét. Fél éve azonban nagy fordulat következett be az életében: csendben nyugdíjba vonult, melynek lényege, mint kiderült, nem az, hogy hátat fordít a pályának. Sőt… A felelősség kevesebb, a munka öröme több:

- Aktív nyugdíjas vagyok, csökkentett munkaidőben dolgozom – árulja el a főorvos a Fejér Megyei Hírlap kérdésére. – Elvileg négy nap a heti munkaidőm, de a gyakorlatban sokszor azért van az öt nap is… A fejlődésneurológiai és haematológiai szakrendeléseimet folytatom, ezen kívül a fiatal kollégák, nővérek oktatásában veszek részt. A szakmai vezető testületekben, a gyerekgyógyász társaságban, a szakmai kollégiumban továbbra is tevékenykedem, sőt, talán mostantól a gyerekgyógyászatért országos szinten is többet tudok tenni – vetíti előre a főorvos, ahogy azt is: – S bizonyos esetekben, ha a véleményemet kérik, természetesen állok rendelkezésre – mondja és mosolyogva hozzáteszi: nagyon jól érzi most magát. Hát persze: – A felelősség, ami 32 évig nyomta a vállamat, bizonyos fokig csökkent. Úgy érzem, hogy az utódom, Szabó Hajnalka, tovább tudja vinni a szellemet, ami az osztályon kialakult az évtizedek folyamán. Így pedig boldog, aktív nyugdíjas életet tudok élni.

A magánélet is jobban előtérbe kerül a főorvos életében: – Többet tudok az unokákkal lenni, akik lassan felcseperednek, hiszen a legnagyobb unokám már 12 éves, serdülő korban pedig már nem nagyon igénylik a nagyszülők jelenlétét, aktivitását. S egy kicsit többet törődhetek a magánéletemmel, feleségemmel, akivel 46 éve élünk együtt. Épp annyi ideje, amennyit itt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban töltöttem el.