2023.07.08. 15:31
Elhunyt gazdájukat védték a kuvaszok Feketehegy városrészben
Egy székesfehérvári lakóház tulajdonosát nem találják, az ajtók résnyire nyitva vannak, a televízió pedig hangosan szól – érkezett a bejelentés.
Az idős férfin sajnos már nem lehetett segíteni
Forrás: ASKA Alapítvány közösségi oldala
A helyszínre a mentők, a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is kiérkeztek, akik közül utóbbiak az udvaron két kuvasz befogásában segédkeztek. A nagytestű állatok ugyanis védték a területet, a gazdát.
A hírt az ASKA Alapítvány osztotta meg közösségi oldalán. Mint érdeklődésünkre Molnár Tamásné Zsazsa, az alapítvány vezetője megírta, a katasztrófavédelemtől érkezett hívás hozzájuk a székesfehérvári ügyeleti telefonszámra, így érkeztek ők is ebrendész kollégáikkal a helyszínre.
– A szomszédok elmondása alapján a kutyákat arra tanították, hogy a gazdájukon kívül senkit ne fogadjanak el, ezért okozott gondot a bejutás. Ez az állatok oldaláról nézve egy teljesen természetes viselkedés, védték a területüket. A bódítást követően, amikor a kutyák már lelassultak, a tűzoltóság utat nyitott, így be tudtunk jutni az ingatlan területére. Az egyik kutyát hamar sikerült megfogni, a másik viszont még bódult állapotában is védte a gazdáját, aki sajnos elhunyt – részletezte a történéseket Molnárné Zsazsa. Majd hozzátette: – Ez az eset sajnálatos módon nem egyedi, hiszen sokszor kérnek segítséget a katasztrófavédelem munkatársai, ha kutyák által védett területre kell bejutniuk.
Az ügyben megkerestük a többi érintett hivatalos szervet is. A katasztrófavédelem részéről Szabó-Bisztricz Anett szóvivő lapunknak elmondta: ők "csupán" a segítségnyújtásban vettek részt, de azt meg tudja erősíteni, hogy a biztonságos bejutás érdekében a két nagytestű kutya befogásában segédkeztek. Emellett az is kiderült, hogy az eset Székesfehérváron, Feketehegyen július 8-án, szombaton délelőtt történt.
Az Országos Mentőszolgálattól ugyancsak megtudtuk: "a helyszínre riasztott mentőegység sajnos már csak az idős férfi halálát tudta megállapítani."
Az eset pontosabb körülményeiről a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság adhat még tájékoztatást; amint válaszuk megérkezik, cikkünket frissítjük.
Egyébiránt az ASKA vezetője azt is elmondta: a férfinak vannak hozzátartozói, de azt még nem tudni, mi lesz a két kutya sorsa.