Frissen Fejérből

2022.09.13. 14:05

Zavarta a vértesacsai férfit a kamion zaja, ezért megdobta egy kővel

A vértesacsai polgármesteri hivatal előtt haladt el egy nemzetközi élelmiszer-üzletlánc kamionja, amikor annak sofőrje arra lett figyelmes: valaki a szerelvényt kővel dobálja.

Szanyi-Nagy Judit

Szerencsére nem történt személyi sérülés. (Képünk csak illusztráció!)

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap (illusztráció!)

Mindez még a múlt héten, szeptember 7-én történt. "A célzás a jármű felépítményét érte, abban kár nem keletkezett, azonban amennyiben a kő a szélvédőt vagy a sofőrt eltalálja, súlyos baleset is bekövetkezhetett volna" – számolt be az esetről a police.hu. A feljelentőnek képi bizonyítéka is volt, a fedélzeti kamera felvételeit mellékelte a rendőrségnek. A nyomozás ezen képsorok, valamint a hivatalnál található térfigyelő kamera felvételeinek köszönhetően szeptember 12-én sikerre vezetett: a rendőrök egy 35 éves vértesacsai lakost azonosítottak, őt felkutatták, majd előállították.

A közlemény szerint a férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy idegesítette a járműszerelvény által okozott zaj, ezért egy földről felemelt zúzott kődarabot a kamion irányába hajított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!