2022.05.02. 11:18
Embercsempészt fogtak a Fejér megyei rendőrök
A gyanú szerint a moldáv férfi személygépkocsijában hat illegális migránst szállított.
Forrás: police.hu
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály által kiadott jelzés alapján a rendőrök 2022. május 2-án 9 óra 25 perckor a 6209-es számú út 26-os kilométerszelvényében, Sárkeresztúr külterületén állítottak meg egy cseh honosságú gépjárművet, amelyet egy 24 éves férfi vezetett. A moldáv sofőrön kívül a járműben hat, magát szír állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket az egyenruhások elfogták, és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően a külföldieket – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, a jármű vezetője ellen pedig büntetőeljárást indítottak.
Frissen Fejérből
- Újabb éremeső hullott a fehérvári és martonvásári táncstúdió növendékeire
- Az óvodások “vasat hajtogattak”, de a nyolcvanhárom éves Lóránth Ferenc is végig csinálta a Kihívás napját Csőszön (galéria, videó)
- Randevú a kápolnásnyéki kastélykertben
- Bedobták egy autó szélvédőjét a Tóvárosi lakónegyedben
- Az aláírásgyűjtés végeredményéről is tájékoztattak Tordason