Frissen Fejérből

2021.11.30. 12:57

Hallás és látássérült idős hölgyet próbáltak kifosztani saját lakásában Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel és férfival szemben, akik 2021. március 29-én egy 78 éves dunaújvárosi nőtől akartak értékkel bíró tárgyakat, illetve készpénzt eltulajdonítani.

Fejér Megyei Főügyészség

Forrás: Pixabay

Forras: Pixabay

A vádirat szerint a terheltek dunaújvárosi társasházak lakásait keresték fel különböző indokokkal annak érdekében, hogy idős, a bűncselekmény felismerésére, elhárítására képtelen személyektő,l megtévesztéssel anyagi előnyhöz jussanak. 

A vádlottak a hallásában, látásában korlátozott idős asszonyhoz becsengettek és a sértett lányát keresték. Az asszony közölte, hogy nincs lánya, rossz helyen járnak, azonban mindezek ellenére a vádlottak bementek a lakásba, ahol a férfi a csapot kereste, majd a konyhába mentek. A férfi az asszonytól igazolványokat kért, aki azt keresni kezdte, bement a szobába, ahova a férfi is követte. Ez idő alatt a vádlott társa a konyhában tartózkodott. A férfi észrevette a sértett előszobájába felszerelt kamerát, ekkor az arcát eltakarta a kezében lévő újsággal, és társával sietve távoztak a lakásból. 

 

Az ügyészség vádiratában a terheltekkel szemben tárgyalás mellőzésével végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozott.

 

Frissen Fejérből

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik