ezt meg hogy?

2021.02.08. 14:37

Halmozta az „élvezeteket” – Bírság ütötte a markát az M7-esen szabálytalanul közlekedőknek

Túlsúllyal és kopott gumival közlekedő járműszerelvényt szűrtek ki a forgalomból a Fejér megyei rendőrök.

police.hu

Fotó: police.hu

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei az M7-es autópálya Budapest irányába vezető oldalán, a Gorsium pihenőhelyen ellenőriztek 2021. február 7-én délelőtt két járműszerelvényt és az azokat vezető sofőröket. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a járműveken található több gumiabroncs futófelülete jelentősen elkopott, a szállított rakományok rögzítése nem megfelelő, valamint a járművek vélhetően jelentős túlsúllyal is közlekednek.

Fotó: police.hu

A tengelysúlymérést követően kiderült, hogy az egyik jármű rakománya több mint 2000 kilogrammal, míg a másik jármű súlya 1000 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. Az egyenruhások az elkövetett szabálysértések miatt a külföldi állampolgárságú sofőröket 600.000 forint és 350.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték és az összeg befizetéséig mindkét járműszerelvény továbbhaladását megtiltották – tájékoztat a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!