Emberkereskedelem

2021.01.29. 07:50

Folytatódik a Sztojka-ügy – Önmagával, korábbi állításaival is ellentmondásba keveredett

Csütörtök reggel a Székesfehérvári Törvényszéken folytatódott a már más nevet viselő egykori Sztojka Iván és társai ügyének tárgyalássorozata kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények vádjával.

FMH

A nyomozati szak alatt tett vallomásokkal szemben több jelentős ellentmondás szerepelt abban, amit a sértett hölgy most a bíróság előtt mondott

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A törvényszék megerősíttette, hogy az I. rendű vádlott Sztojka Ivánt a vádmódosítás után tettesként, különös visszaesőként kizsákmányolás céljából, megtévesztéssel és üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel és felbujtóként megvalósított pénzmosás bűntettével vádolják.

A vád szerint a sértettben hamis biztonságérzetet keltve, számára közös jövőt ígérve prostitúciós tevékenységre bírta rá. A további három vádlottnak tettesként elkövetett pénzmosás miatt kell a bíróság előtt állnia.

A vád szerint ők azok, akik – korábbi vallomásuk alapján, ismereteik szerint más forrásból, építőipari munkából származó – különböző összegeket, bizonyos időközönként bankkártyájuk segítségével bankautomatából vettek fel Sztojka Iván kérésére, majd azt kérdés nélkül átadták számára.

A tárgyalássorozat csütörtöki alkalmán a bíróság I. számú tanúként hallgatta ki a vád szerint prostitúciós tevékenység folytatására rábírt és kizsákmányolt sértettet. A nyomozati szak alatt tett vallomásokkal szemben több jelentős ellentmondás szerepelt abban, amit most a bíróság előtt mondott. Az eltérések között fontos pontok is szerepeltek, melyekre Szurok Szabina bírónő többször visszakérdezett. A kérdések hatására előfordult, hogy az alig egy perccel korábban mondottakat a sértett kijavította, valamint megváltoztatta. A korábbi vallomásokkal és az eltérésekkel kapcsolatban feltett kérdésekre a leg­gyakoribb válaszként a „Nem emlékszem, hogy ezt mondtam volna.” mondat hangzott el válaszul.

A nyomozati szak alatt tett vallomásokkal szemben több jelentős ellentmondás szerepelt abban, amit a sértett hölgy most a bíróság előtt mondott
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az elsőrendű vádlottal való szoros kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza, amit Sztojka korábbi szabadulása után frissítettek fel. Évekkel korábban nehéz családi hátteréből és életkörülményeiből az elsőrendű vádlott emelte ki, és segítette, támogatta.

A sértett elmondta még azt is, a vádlott mindig segített neki, számíthattak egymásra és sosem bántotta. Miután rövid ideig együtt éltek, a prostitúciós tevékenységet annak érdekében folytatta egy Vas megyei városban, hogy közös jövőjüket megalapozza, anyagi biztonságot teremtsen kettejük számára. Mindezt annak ellenére, hogy Sztojka Iván világossá tette számára, ha tovább folytatja a tevékenységet, akkor nem fognak közös életbe kezdeni – mondta a sértett.

A tárgyaláson nem jelent meg a III. számú tanúként beidézett személy, valamint nem vett részt a korábban jelenléti jogáról lemondó II. rendű vádlott sem.

A kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények elkövetésének ügyében zajló per a február folyamán a vádban indítványozott tanúk kihallgatásával folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!