tolatás közben

2019.03.20. 07:55

Tolatás közben elütötte a járdán várakozó nőt, majd továbbhajtott

Súlyosan megsérült az az asszony, akit egy férfi járművével való tolatása közben elütött. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Police.hu

A rendőrségre 2018. november 15-én este a dunaújvárosi kórház sürgősségi osztályáról érkezett bejelentés arról, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett egy hölgy, akit egy személygépkocsi késő délután a kórház előtt elütött.

Fotó: police.hu

A nyomozás adatai szerint a 24 éves Sz. Zoltán Dunaújvárosban, a Korányi Sándor utcában félig a járdán, félig az úttesten parkolt egy Volkswagen típusú járművel és úgy indult el hátramenetet végezve, hogy az autó mögött a járdán várakozó asszonyt elütötte, aki ennek következtében a földre esett. A járművezető kiszállt a kocsiból és a járókelők közreműködésével a hölgyet felsegítette. Megkérdezte tőle, hogy fáj –e valamije, majd mivel külsérelmi nyomot rajta nem látott és a kérdésére választ nem kapott, ezért úgy gondolta, a hölgynek nem esett baja és visszaszállt az autóba. Ezt követően a sofőr a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott.

Fotó: police.hu

Sz. Zoltán gyanúsítotti kihallgatása során beismerő vallomást tett. Az eset kapcsán közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a dunaújvárosi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat az illetékes ügyészségnek a napokban átadták – tudtuk meg a rendőrségtől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában