Mesterségek

2021.04.17. 13:00

Minden legyen éppen időben! – Fehérvári közlekedési mérnökkel beszélgettünk

Amit az iskolába érkező diákoknak elsőként el szoktam mondani az az, hogy a logisztika egy folyamat – az I. István Technikum oktatójával, Varsányiné Szeredi Viktória közlekedési mérnökkel beszélgettünk.

Majer Tamás

Varsányiné Szeredi Viktória szerint sokrétű rálátást kapnak a világra a náluk tanuló diákok

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– A logisztika az a folyamat, ami azalatt történik, amíg az alapanyagból késztermék válik – folytatta. – Tévedés, hogy a logisztika csak a raktározásból áll. Része ez is, de mellette szervezünk, beszerzünk, termelünk, szállítunk, készletezünk – sorolta.

Kifejtette, ez utóbbit például otthon is csinálja mindenki, kicsiben. Amikor megnézzük, hogy mi van a hűtőben, s mi nincs, mi az, ami elfogyott. Vagy amikor áttekintjük, hogy mi van a spájzban, és éppen mi hiányzik. Logisztikai pillanat az is, amikor a később lejáró terméket hátrébb csúsztatjuk, hogy főzés során előbb nyúljunk a korábbi szavatossági idővel rendelkező alapanyagért.

Varsányiné Szeredi Viktória elmondta, a szak tanulói között rendre vannak olyanok, akiknek szülei raktárakban dolgoznak, vagy az árufuvarozás tényleg szemmel látható, látványos területén: kamionosként. E szülők gyakran ajánlják gyermekeiknek, legyenek logisztikai ügyintézők, technikusok. Ez rendszerint – de nem kizárólagosan! – irodai munka, s ami ennél fontosabb, az oktató szerint jól lehet vele keresni.

– Erős tendencia a munkaerőpiacon, hogy már középfokú szakmai végzettséggel keresik a leendő munkavállalókat, a fiatalokat

– mondta Varsányiné Szeredi Viktória.

Az oktató szerint a fehérvári I. Istvánból kikerülő logisztikai technikusok hamar találhatnak maguknak fuvarszervezői, raktári ügyintézői, beszerzői, készletgazdálkodói munkát. Természetesen a felsőoktatás, akár a szakirányú egyetemi továbbtanulás is jó irány lehet. Varsányiné is úgy látja, hogy a különböző cégek egyedi folyamatait, rendszerét munkában, az adott vállalatnál dolgozva, tanulva lehet és kell elsajátítani.

Varsányiné Szeredi Viktória szerint sokrétű rálátást kapnak a világra a náluk tanuló diákok
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az I. István képzéséről is beszélt. – Ebben a képzésben bemutatjuk, lemodellezük a folyamatokat, a beszerzés, a termelés, az értékesítés, a kiválasztás működését. Ez egy középfokú végzettség, de elég magas szintű elvárásai vannak – mondta.

Az oktató gyakran szervez diákjai számára tanulmányi kirándulásokat: volt ezek között – a teljesség igénye nélkül soroljuk – győri autógyár-látogatás, budapesti reptérvizit, kikötői kirándulás Győr-Gönyűre, de jártak élelmiszerüzlet raktárbázisán és a székesfehérvári iparterület gyártócégeinél is.

A diákok nyári gyakorlatra is mennek, nagyon fontos, hogy ott megtalálják, megkapják a nekik való feladatot. Varsányiné Szeredi Viktória szerint az I. István logisztikai technikus diákjai roppant sokrétű tudást, sokrétű rálátást kapnak a világról, a világra. Beszélgetésünk során kiemelte, ehhez a szakmához feltétlenül szükséges a használható idegennyelv-ismeret.

A szakember egy könnyű angol kifejezést is feszt bevés a diákjainak: „just in time” – éppen időben. Nagyon fontos alapszabálya ez a logisztikának, ebben az ágazatban alapvető, hogy minden nagyon flottul működjön. Persze, nem jó, ha valami késik, de az sem jó, ha egy szállítmány túl hamar ér oda egy állomásra, rakodási pontra, raktárba.

Az alapszakmákról szóló legújabb kiadványban írtak szerint az általános iskolát elvégzők a közlekedés és szállítmányozás ágazat 5 éves logisztikai technikus képzésére jelentkezhetnek, mely érettségit és szakmai végzettséget egyaránt ad. A kompetenciaelvárások között van a döntésképesség, a kapcsolatteremtő és fenntartó készség, a szorgalom és a felelősségtudat is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!