Nagy Gábor családi ereklyeként őrzi az alföldi halász ősök munkaeszközeit

Nagy Gábor állítja, amíg hal, halgazdálkodás van, ő halász marad, s ott akar lenni, ahol tenni lehet a szakma fejlődéséért, folyamatos megújulásáért. Természetes, hogy így gondolja, hiszen génjeiben hordozza a hal, a halászat, a természet szeretetét. Családja több generáción át a Tisza mellett élt, a folyó adott nekik megélhetést.

Dédapja a maga által kendermadzagból készített var­sákkal, hálókkal a folyó szabályozását megelőző időkben még ott halászott, s kereste hét gyerekének a kenyeret, ahol ma a Tisza-tó várja a táj és a víz szerelmeseit. Nagyapja és az édesapja is a Tiszán dolgozott. Tiszacsegénél két-két kilométer hosszú folyószakasz volt a halászterületük. A hal­állományt óvó úgynevezett szelektáló halászatot folytattak, azaz csak a nagyobb halakat ejtették zsákmányul, a vízben hagyott kisebb, fiatal példányok a halgazdálkodás folyamatosságát, az utánpótlást biztosították.

Halászat mellett és közben folyamatosan figyelték a környezetet, szemmel tartották, védték a folyón, az ártereken élő állatokat, vízimadarakat. Náluk jobban talán senki nem ismerte, óvta a halászterület környékét, élővilágát. A természet szeretetét a gyerekeikre is átplántálták.

– Ötéves voltam, amikor először mehettem ki édesapámmal a folyóra felszedni a varsákat. Nagyon nagy élmény volt. Az evezőkkel szinte alig érintve a vizet, csendben siklottunk a Tiszán, vigyázva, hogy még hangos beszéddel se zavarjuk a természet nyugalmát. Ott éreztem meg először azt a csodát, amit a víz, a környezet jelent. Az évek során pedig egyre erősödött bennem az elhatározás, olyan pályán szeretnék elindulni, amely kapcsolatos a természettel, halász akarok lenni – idézi fel a kezdeteket Nagy Gábor.

Majd folytatja: – Édesapám nem ellenezte a halászpályát, de kikötötte: más szakmát is kell tanulnom. A kertészetet választottam, s mivel mindig vonzottak a különleges, egzotikus növények, dísznövénykertész szakmunkásnak tanultam, majd a vizsga után általános kertésztechnikusi oklevelet is szereztem. Azt követően a gödöllői Szent István Egyetemre iratkoztam be, s ott már közelítve gyerekkori elhatározásom megvalósításához, mezőgazdasági mérnöki szakon tanultam, s a szakdolgozatomat a háromfázisú harcsanevelésről írtam. A diplomát végül távoktatásban szereztem meg. Édesapám akkor már évek óta Gelejen volt halászati ágazatvezető, így kézenfekvő volt, hogy ott ismerkedjem meg a halastavi gazdálkodás alapjaival. A Gelejen töltött évek jó iskolának bizonyultak, szinte minden tennivalóban kipróbálhattam magam. Megtanultam egyebek mellett a hálókötést, a kivetőháló, a varsa készítését, hivatásos halőr oklevelet szereztem, egy kiváló asztalosmestertől pedig elsajátítottam a halászcsónak készítését is. Hat évig tanultam Gelejen. S azért mentem el onnan, mert fantasztikus lehetőséget kaptam Szarvason, az Aranyponty Zrt.-nél: a Halászati és Öntözési Kutató Intézet iskolaföldi halászati telepén dolgozhattam telepvezetőként. Csodálatos munka volt. Nagy tudású emberek vettek körül, izgalmas feladataink voltak. Csak egy példa: ott volt az ország egyetlen pontygénbankja is. Közben megszületett a kisfiam, aki élete első hat évét a tavak között töltötte. Majd ugyancsak Tiszafüredről származó feleségemmel és ma már 16 éves fiammal Rétimajorba költöztünk, ahol öt éve már én irányítom a halászati ágazatot. Sokszor végiggondolom, mennyire más az itt végzett iparszerű halgazdálkodás, mint annak idején a tiszai halászat volt. Bár az már csak romantikus emlék, a nagyapám, apám által használt eszközök még megvannak, családi ereklyeként őrzöm őket a padlásomon – mondja Nagy Gábor.

S vajon lesz-e ötödik generációja is a halászdinasztiának? Ez még a jövő titka. Gábor fiát ugyanis egyelőre a matematika érdekli, s magasépítészetet tanul. De ha ideje engedi, már beáll a halászok közé, ismerkedik a vízzel, a halakkal, a halászattal. Mintegy igazolásaként annak, hogy bármennyire felgyorsult, változott is a világ, a víz, a természet, az élővilág csodája ma is változatlan.