Koronavírus Fejérben

2020.11.30. 18:44

A jövőt kell építeni: Kormányzati támogatással fejleszt a SEWS és az IBM

Folytatja a kormány a Magyarországon termelő nagyvállalatok támogatását, ha a fejlesztések munkahelyet teremtenek, illetve növelik a hazai gazdaságot.

Nagy Zoltán Péter

Szijjártó Péter (b) és Vargha Tamás (j)

Fotó: BORSOS MATYAS

Az IBM új fehérvári beruházásával 300 munkahelyet teremtenek. A világcég 3,5 milliárd forintos beruházását egymilliárd forinttal támogatta a kormány. A másik Fejér megyei támogatott vállalat a SEWS Kft., amely korábban már 800 ezer eurós támogatásban részesült, viszont a hétfői napon újabb, 2,8 millió eurós támogatást kaptak a Magyar Kormánytól. Ezzel várhatóan az árbevételük duplájára nő 2024-re. Törő Gábor országgyűlési képviselő a találkozón megköszönte a SEWS vezetőinek, hogy vírus első hullámában elsőként segítettek a a móriaknak, megtartva a munkahelyeket, s mára már több embert foglalkoztatnak, mint év elején.

– Nem a munkanélkülieket szeretnénk támogatni, hanem a munkanélküliség ellen küzdőket, mint például ezt a két Fejér megyei céget – mondta a Fejér megyei Hírlap kérdésére Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői fehérvári és móri látogatása apropóján.

Szijjártó Péter (b) és Vargha Tamás (j)

– Szent András napján jött Szijjártó Péter Fehérvárra. A szent kitartó apostoli munkája példaértékű mindannyiunknak, és köszönöm azt a kitartást, amit a munkahelyek megvédése, sőt telepítése terén tesznek a kormányban, s a nagy vállalatoknál, így az IBM-nél is – mondta a gyári fogadáson Vargha Tamás országgyűlési képviselő. A külügyminiszterrel interjút készített a Fejér Megyei Hírlap, melyet a december 1-jei számban olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában