Nagyüzem ugyan még nincs

2020.09.06. 20:00

Egyik szárad, másik zöldell – Már megkezdődtek az őszi munkák Fejérben

Nemcsak az évszak, hanem a gazdanaptár is őszt jelez: az első „emberes” hónap beköszöntével elérkezett az őszi mezőgazdasági munkák ideje. Bár az igazi munkacsúcs – párhuzamosan végzett betakarítás, kalászos gabona vetése, őszi szántás – csak pár hét múlva lesz, már most sokasodnak a határban a tennivalók.

Dávid Erzsébet

Az utolsó táblákon vetik a repcét Fehérvár határában, az Aranybulla földjein

Fotó: Borbély Béla / Fejér Megyei Hírlap

Miután a hét eleji esők után nem érkezett újabb csapadék, a megye néhány térségében – ott, ahol már befejeződött a napraforgótáblákon az érésgyorsítás, és lejárt az előírt várakozási idő – a jövő hét elején megkezdődik az őszi betakarítási munkák első, nagyobb területet érintő tennivalója, az olajos magvú növény aratása. S onnantól kezdve – ahogy a gazdák mondják – a kemény fagyok beálltáig „nincs megállás”, ahogy az idő engedi, szinte minden órát kihasználva dolgoznak majd a betakarító kombájnok, a vetőgépek és a szántótraktorok.

Bár a mögöttünk hagyott hét első felében még kicsit kevesebb volt a szántóföldeken a tennivaló, de ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhettek, pihenhettek a gazdaemberek. Ahol eddig még nem történt meg, ott a repcevetés adott nekik munkát, s eleget téve a táp­anyagkörforgáshoz szükséges zöldítési követelménynek, végezték a másodvetést is.

Több gazdaságban, köztük a székesfehérvári Aranybullában már a silókukorica vágására készülnek.

A gazdaság 100 hektáros silókukoricásában hétfőn kezdik majd meg a munkát, s várhatóan 350-400 vagonnyi takarmányt takarítanak be néhány nap alatt – tudtuk meg a növénytermesztési ágazat vezetőjétől.

A következő nagy munka a napraforgó aratása lesz a gazdaságban, de arra kicsit még várni kell, a táblákra ugyanis néhány nap múlva szórják csak ki a termést megérlelő érésgyorsítót, s a művelet után csak minimum nyolcnapos várakozási idő elteltével láthatnak munkához a kombájnok – mondja Szabó Gábor.

Az utolsó táblákon vetik a repcét Fehérvár határában, az Aranybulla földjein
Fotó: Borbély Béla / Fejér Megyei Hírlap

– Más években ilyenkor a megye déli részén már arattuk a napraforgót, most kicsit késik ez a munka. De ha igaznak bizonyul az időjárás-előrejelzés és a következő napokban nem lesz kiadós eső, néhol várhatóan már ennek a hétnek az utóján, de a jövő hét elején több gazdaságban is megindulhatnak a betakarító kombájnok – mondja az Enying határában gazdálkodó Kiss Norbert Ivó.

A szakember – aki a megyei gazdakörök elnökeként is gyakran találkozik a gazdatársakkal – a határt járva azt tapasztalja, hogy a térségben túl vannak a korai repce vetésén, készülnek a napraforgó aratására, s a gazdaságok gondosan felkészültek az ősz egyik legnagyobb betakarítási munkájára, a kukorica vágására is. Az indulást startra készen várják a feladat elvégzéséhez szükséges masinák.

A rendelkezésre álló gépkapacitás elegendő, így géphiány nem lesz akadálya a gyors betakarításnak. Ezzel a munkával azonban még várni kell, a növények, főként a késői érésű fajták ugyanis még nagyon zöldek, s magas a szemek nedvességtartalma.

Az utóbbi állítást megerősítette a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont kukoricanemesítéssel foglalkozó tudományos osztályvezetője is. Marton L. Csaba tájékoztatása szerint míg 2018-ban ilyenkor 30 százalékos volt a szemek nedvességtartalma, most 50 százalékos, ami jelzi, hogy mindenképpen várni kell a betakarítással, hogy minél jobban lehessen mérsékelni a szárítási költségeket.

A tudományos szakember szerint az idei, inkább a normálishoz közelítő s korántsem rendhagyó időjárás a késői érésű fajtáknak kedvezett, az aszályos tavaszt a korai vetésűek szenvedték meg jobban. Ami azzal a tanulsággal jár, hogy többféle érésidejű fajtát érdemes vetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!