Vállalkozók és képviselők beszélgettek a közös célokról

2020.02.03. 07:05

Kincsesbányai est a gazdasági együttműködés jegyében

Az ismerkedés és az együttműködés erősítésének céljával első alkalommal rendeztek vállalkozói estet február 1-jén, szombaton Kincsesbányán.

Tihanyi Tamás

Úgy tervezik, hogy ezután minden évben lesz legalább egy ilyen találkozó

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A helyi gazdaságfejlesztés stratégiájában első helyen szerepel a településen telephellyel rendelkező vállalkozókkal való kapcsolat szorosabbá fűzése, ugyanis Murányi Mariann polgármester szerint a fejlesztések alappillére az önkormányzat és a magánszféra kölcsönös együttműködése. A településvezető és a teljesen új tagokból álló képviselő-testület tagjai ezért találkozóra hívták a helyi cégek vezetőit annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjanak a Kincsesbányát érintő jelenlegi és új beruházásokról, fejlesztésekről.

Az önkormányzat és a magánszféra képviselői kötetlen beszélgetés során térképezték fel a fejlesztési elképzeléseket, és az egymással szembeni elvárásokat.

Úgy tervezik, hogy ezután minden évben lesz legalább egy ilyen találkozó
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Kincsesbánya – remek elhelyezkedése révén – élhető településként, jó közbiztonsággal rendelkezve több szempontból is vonzó lehet a befektetők számára, a község célja pedig a foglalkoztatás növelése, a népességmegtartó erőnek és az ott élők életminőségének javítása, a fiatalok megtartása. Ehhez kapcsolódóan a találkozón az általános infrastrukturális fejlesztések, építkezési lehetőségek biztosítása is szóba került. A vállalkozói esten Törő Gábor országgyűlési képviselő a kormányzati fejlesztő programokra és pályázati forrásokra, valamint lakossági szempontból a „falusi csok” elérhetőségének kihasználására hívta fel a figyelmet. „Kistelepülésen előnyt jelent a városhoz képest a telkek alacsonyabb ára, a csendes, nyugodt környezet, a jó közbiztonság”, mondta a képviselő.

A fejlődés érdekében Kincsesbányán a tervek része a minél szélesebb körű kulturális, sport- és szórakozási lehetőségek biztosítása, a képzésekhez való csatlakozás, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázását sem. „Az est remek alkalmat nyújtott a Kincsesbányán jelenleg zajló beruházások megismeréséhez, a közeli és távolabbi fejlesztési célok összehangolásához a térség, a település és a vállalkozók képviselői között”, összegzett Murányi Mariann. Az elképzelés az, hogy a találkozót ezután minden évben megismétlik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában