Általában ezer forintnál kezdődik az órabér az egyik gyorsétteremben

2019.08.03. 18:30

Népszerű a pénztárosi állás a hazai diákok körében

Egyre több lehetőségük van a diákoknak arra, hogy nyáron munkát vállaljanak, akár már 15 éves kortól egészen a hallgatói jogviszony megszűnéséig.

Nagy Marietta

Több ágazatban, így például a kereskedelemben vagy éppenséggel a vendéglátásban is előszeretettel alkalmaznak a nyári szezonban diákokat, hallgatókat Illusztráció: Nagy Norbert

A diákok nagy része már 15 éves korában már keresi a nyári munkát azért, hogy egy kicsit spórolni tudjon magának. Vannak olyan munkák, amelyeket vagy csak lányoknak, vagy csak kizárólag fiúknak kínálnak, ugyanakkor vannak olyan pozíciók, amelyeket mindkét nem tagjai betölthetnek. Egy éppen munkát kereső lány lapunknak elmondta, hogy a leggyakrabban pénztárosi állást kínáltak neki, hiszen elmúlt már tizennyolc éves. Kapott még ajánlatot gyorséttermi és adminisztratív munkára.

Önéletrajz ebben az esetben nem kell, tüdőszűrés viszont igen

Az adminisztratív munkának olyan feltételei vannak, melyeknek sajnos nem mindenki tud eleget tenni, ugyanis a legtöbb ilyen helyen kérik az angol nyelv-tudást. Vannak azonban olyan diákok is, akik ugyan jól beszélnek egy adott nyelvet, mégis inkább a pénztárosi pozíciót választják. Ha egy adott cégnél már dolgozott a fiatal, az még nem garancia arra, hogy ott ismét alkalmazni fogják, mert a jó helyeket gyorsan betöltik. Lehet találni olyan munkákat, ahova passzív féléves hallgatókat keresnek. A passzív félév annyit jelent, hogy az egyetemi hallgató egy fél évet, esetleg egy évet nem jár egyetemre, de ugyanúgy az egyetem hallgatója marad, csak nem kell előadásokra járnia. Ilyen esetekben is lehet munkát vállalni, aminek a cégek örülnek, hiszen ebben az esetben a diákok rendszeresen mehetnek dolgozni hosszú időn keresztül is.

Több ágazatban, így például a kereskedelemben vagy éppenséggel a vendéglátásban is előszeretettel
alkalmaznak a nyári szezonban diákokat, hallgatókat Illusztráció: Nagy Norbert

Gyorséttermi pozícióra is elég egyszerű bekerülni. Egy ott dolgozó fiú – miként elmondta lapunknak – teljesen elégedett a munkával, amit végez. Kasszában és konyhán is szokott dolgozni, attól függően, hova kell ember. Az alapórabére óránként 1000 forint, s erre jönnek a pótlékok. Ha éjszaka dolgozik, plusz 40 százalék, ha hétvégén is vállal munkát, akkor plusz 20 százalék juttatást kap az alapbére mellé. A beosztását ő írja az alapján, hogy miként ér rá, melyet utána véglegesítenek. A legtöbb esetben a munkáltató elfogadja azt a beosztást, amelyet ő szeretne. Az egyik általunk megkérdezett diákszövetkezet, a Fürge Diák munkatársa, Hajba Gábor elmondta: a legnépszerűbb munkák azok, amelyek jól fizetnek. Ezek közé tartozik az árufeltöltés, a strandi kisegítés vagy az irodai munka, amelyből sajnos nincs túl sok. A foglalkoztatás időtartama függ a diáktól is és a cégtől is.

Előfordul cég, amely egész nyárra szerződni akarna a diákkal, ám ha nem tetszik a diáknak a feladat, bármikor otthagyhatja a munkát

A nyári szezonban az alsó korhatár 15 év, a munkavállaláshoz a kiskorú diáknak szülői belegyezésre van szüksége. Feltétel még ezek mellett, hogy a diák maximum nyolc órát dolgozhat, és nem járhat éjszakai műszakban. Utóbbit csak az vállalhatja, aki elmúlt 18 éves.

A cégek többsége nem kér önéletrajzot, ezek inkább az adminisztratív munkára jellemzőek. Példának okáért egy pénztárosi munkakörre történő jelentkezésnél nem kell önéletrajzot leadniuk a diákoknak. Ugyanakkor ehhez a munkához szükség van egészségügyi kiskönyvre, amelyben szerepel az érvényes tüdőszűrést bizonyító pecsét. Fontos tudni, hogy ehhez a diákoknak beutalót kell kérniük a háziorvosuktól, és a tüdőszűrésnek költsége is van.

A fizetés a legtöbb helyen havonta történik, amelyet legkésőbb tizedikéig meg kell kapniuk a munkavállalóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában