2019.07.16. 17:30
Fogynak a lábon álló búzatáblák a székesfehérvári Aranybulla Mg. Zrt.-nél is
A hétvégére szusszanásnyi pihenőhöz juttatta az aratókat a csapadékossá, helyenként viharossá fordult időjárás. Bár nem örültek a kényszerpihenőnek, rájuk fért néhány lazább óra, a betakarítás kezdete óta ugyanis nem álltak meg, kora reggeltől az esti harmat leszállásáig folyamatosan dolgoztak a gépek és az emberek.
A megfeszített munka eredményeként alig van már a megyében lábon álló őszi árpatábla, s egyre több a búzatarló. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara helyi igazgatóságán ülésező megyei aratási koordinációs bizottság múlt heti ülésén ismertetett adatok szerint a csaknem 12 és fél ezer hektár őszi árpa betakarítása befejezéshez közeledik, csupán néhány hektár levágása vár még a kombájnokra.
Bár az árpa termésátlaga elmarad a tavalyitól, a betakarított 6,13 tonnás hektáronkénti átlaghozammal a megye „dobogós” helyen van, csak Tolna és Vas megyében takarítottak be száz-kétszáz kilogrammal nagyobb termést. Megfelelő ütemben halad a mintegy 60 ezer 500 hektárnyi őszi búza betakarítása is. Eddig a megyei vetésterület mintegy feléről került a magtárakba a kenyérgabona.
A betakarítást kisebb „lépésben” követi a szalmalehúzás
A koordinációs bizottság ülésén elhangzottak szerint a múlt hét első feléig hektáronként 5,94 tonnás átlagterméssel fizettek a búzatáblák. Az időjárás a tenyészidőszak alatt nem kedvezett a búzának, ezért a tavalyinál kevesebb szemtermés kerül betakarításra. Az aszály miatt ősszel kénytelenek voltak „porba vetni” a gazdák, s a hosszan tartó szárazság miatt sem az őszi, sem a kora tavaszi bokrosodás nem volt megfelelő, közepes tőállomány alakult ki. A májusi csapadék enyhített a gondokon, sikerült valamelyest kompenzálniuk az aszály okozta károkat a növényeknek, bár a gazdálkodók egy része szerint az „aranyat érő” eső ezúttal későn érkezett. A kedvezőtlen időjárás miatt megjelentek a gombabetegségek, s nem maradt el a rovarkártétel sem. A csapadékos tavasz miatt gyomos a táblák jelentős része, s az elmúlt időszak viharos szelei miatt több helyen megdőltek a növények.
Jó hír viszont, hogy az első, gyors minősítések szerint viszonylag magas a malmi búzák aránya, s jó a kenyérgabona sikértartalma.
Az összesen mintegy százezer hektárnyi, megyei aratnivalóból jelentős területet – több mint 21 300 hektárt – foglalnak el a repceültetvények. Eddig a táblák mintegy feléről vágták le a termést. Jó ütemben halad a zab, a tavaszi árpa, a rozs betakarítása is.
A betakarítást egyelőre kisebb „lépésben” követi a szalmalehúzás és a tarlóhántás, ezek a munkálatok a következő hetekben gyorsulhatnak fel. Fontos szempont, hogy mennyiért tudják értékesíteni a gazdák a megtermett termést.
A gazdálkodóktól kapott információk szerint a takarmánybúzáért tonnánként 44 000–47 000 Ft-ot, a malmiért 48 000–52 000 Ft-ot kínálnak a kereskedők. A takarmányárpa felvásárlási ára jelenleg 42 000–44 000 Ft, a káposztarepce jellemző ára tonnánként 105 000–115 000 Ft.