Kihívásnak tekinti egy kerékpártároló megtervezését is

2018.12.12. 08:00

Benedek Imre örül, hogy része lehet a városkép formálásában

Többen is elnyerték „Az év Fejér megyei vállalkozója” díjat, melyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a VOSZnak az elnöksége adományoz. A kitüntettek között van Benedek Imre, a TERVÉRT-ÉPÍTŐ Mérnöki Iroda ügyvezetője is.

B. Kiss László

Benedek Imre cége mikrovállalkozásként is talpon maradt

Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

Benedek Imre, aki Székesfehérváron él és dolgozik, 1997-ben Pécsett szerzett építész diplomát. Miután végzett, két építőipari cégnél is gyakorlatot szerzett. 2002-ben alapította meg a vállalkozást, ahol egy másik építésszel dolgoznak. Az iroda tervezéssel, műszaki ellenőrzéssel, valamint lebonyolítással foglalkozik, azaz az első skicc papírra vetésétől az épület elkészültéig kiszolgálják a megrendelőt. Bár a cég igazi mikrovállalkozás, helyzetét a 2008-as válság sem rendítette meg. Kezdettől rendelkeznek ugyanis olyan, egyre bővülő megrendelői körrel, amely ebben az időszakban is ellátta őket megbízásokkal – mondja „Az év Fejér megyei vállalkozója” díjjal kitüntetett építész. Az iroda – úgymond – nem válogat a munkában: egy kerékpártároló megtervezését éppen úgy kihívásnak tekintik, mint egy családi ház, egy többlakásos épület, vagy éppenséggel egy üzembővítés kigondolását.

Benedek Imre cége mikrovállalkozásként is talpon maradt
Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

Melyek azok az általuk tervezett épületek, amelyek a szívéhez a legközelebb állnak? – kérdeztem Benedek Imrétől.

A Nefelejcs utca 50. alatt található 26 lakásos társasház, valamint a móri asztalosipari cég, az ERFA üzeme – hangzott a válasz. A társasház építésénél szabad kezet kaptak az építtetőtől, a móri cégnek pedig már 2006 óta dolgoznak. Ők tervezték az üzemet, most a raktár bővítése került napirendre, és jövőre is meglesz a feladatuk – mondta el a felelet indoklásául a díjazott.

Benedek Imre a fehérvári önkormányzattól is kap megbízásokat, ami külön öröm a számára. Nagy lokálpatrióta, ezért jó érzés tudnia, látnia, hogy a város egyre szépülő képének alakulásában neki is része van. Az építész feleségével és tízéves Anna lányával a maga által tervezett családi házban lakik. Az épületen nincs semmi hivalkodó, a lényeg a funkcionalitásában van – mondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában