A testünk azt teszi, amit üzenünk neki – Bagdy Emőke lajoskomáromi előadása

Mi az egészség? – tette fel a kérdést előadása kezdetén Bagdy Emőke szakpszichológus, pszichoterapeuta. A kérdés megválaszolásához az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyszerű meghatározását használta: a betegség hiánya. Pedig, ha alaposan belegondolunk, ez a definíció már csak azért sem állja meg a helyét, mert tökéletes egészség nem létezik. Ha meglátogatjuk az orvost, általában nem megyünk haza anélkül, hogy a szakember ne talált volna valamiféle bajt, elváltozást. A kérdések is erre a betegségközpontúságra hívják fel a figyelmet: Mi fáj? Hol fáj? – És ebben az esetben még csak a fizikai betegségekről beszéltünk, pedig napjainkban már úgynevezett bio- és pszichoszociális megbetegedésekről is hallhatunk. Ilyen lehet például egy emésztőrendszeri betegség.

Adódik a kérdés: hogyan tegyünk az efféle megbetegedések ellen? Ha azt halljuk jó tanácsként, hogy kerüljük a stresszt, Bagdy Emőke tanácsa alapján jobban tesszük, ha nem hiszünk a felszólításnak. Hiszen ebben az esetben el kellene kerülnünk a munkahelyünket és a családtagjainkkal való találkozást is, akikkel ugyanúgy megvívjuk napi küzdelmeinket. Ráadásul – világít rá az előadó – csak a számunkra fontos dolgok stresszelnek bennünket. (Ez a férfiaknál elsőként a hivatást, nőknél pedig a családbeli konfliktusokat jelenti.)

Egy felmérés szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy arra koncentrálunk, ami boldoggá tesz bennünket: a biztonság, az önmegvalósítás, a tisztelet és a szeretetkapcsolatok. Ahogy az látható: nem az anyagi javakra érdemes fektetnünk a hangsúlyt, hiszen valójában nem attól érezzük erősebbnek magunkat, amink (anyagi értelemben) van, hanem attól, amilyen kapcsolatokat kialakítunk. Ugyanis a lelkünk mellett a testünkre is ezek hatnak, teszik boldoggá azt.

A stressz kártékony formája, a distressz a tudomány mai állása szerint a daganatos betegségek nagy részéért is felelős. Ám a szeretetkapcsolatokban átélt „stressz” (pontosabban stresszszerű inger) vitalitásgenerátorként működik: egy puszitól, öleléstől, simogatástól vagy nevetéstől éppúgy hevesebben dobog a szívünk és felmegy a vérnyomásunk, mint stressz esetén. A különbség „csak” annyi, hogy az agyunk bal agyféltekéje azt üzeni a jobbnak: minden rendben van.

Distressz esetén (amikor úgy érzem, nem tudom megoldani az adott helyzetet, feladatot), az idegrendszer stophelyzetbe kerül, a generált hormonkoktél pedig úgy áramlik végig a sejtekhez, hogy bizonyos helyekre több jut belőle. Ennek köszönhetően az elfojtott düh, az ellenségesség például szívvel kapcsolatos megbetegedéseket tud produkálni.

Ezek az érzések nem ignorálhatók, ellenben kiadhatók magunkból, például egy jóízű beszélgetéssel. A jóllétpszichológia is a tanult optimizmus fontosságára hívja fel a figyelmet: ha tudatosan a fejünkbe veszünk valamit, az a testünknek is pozitív jelzéseket ad. Az építgetés a kapcsolatainkban is jelenjen meg: étkezzünk közösen, érintsük meg egymást – és a veszekedés sem ördögtől való, csak jussunk közös nevezőre...