Ismét egyszerre lüktethet a község

2024.05.25. 14:30

Előszállási Falunapok: Több napon át tartó forgatag

Ismét egyszerre dobbanhat szerdától a község, ugyanis az Előszállási Falunapok garantált szórakozást nyújt minden korosztály számára már szerda estétől, hogy aztán csütörtöktől szó szerint belecsapjunk a lecsóba. Az érdekességekről az egyik szervezővel Tábiné Nyúl Gabriellával beszélgettünk. A település idén ünnepli 96. születésnapját, így a torta sem maradhat el.

Kecskés Zoltán

Az Előszállási Falunapokon látványos show-elemekből sem lesz hiány: sötétedés után a tűzzsonglőrök varázsolják el a közönséget.

Fotó: Önkormányzat / Archív

Négynapos műsort állítottak össze, és már szerdán este, kvázi a mínusz egyedik napon népszerű programmal készülnek mindenki nagy örömére. Nem akármilyen felütése ez a falunapnak. Egyetért ezzel?

– Így van! Minden évben már a „hivatalos nyitó est” előtt megalapozzuk a jó hangulatot. Május 29-én, szerdán, a „mínusz egyedik napon” az Árpád Fejedelem Általános Iskola színjátszó szakköröseit láthatjuk, akik idén Gimesi Dóra: A macskaherceg kilencedik élete című meséjének színpadi feldolgozását adják majd elő. Felkészítő tanáruk Farakasné Kovács Katalin. Annyit elárulhatok, nagyszerű szórakozásnak ígérkezik!

De említhetnénk az elmaradhatatlan kvízdélutánt, a Szeretem Előszállást vetélkedőt, vagy éppen a főzőversenyt, a fellépőkről már nem is beszélve. Ön melyiket várja a legjobban, melyiket emelné ki?

– Szerintem nincs falusi, aki ne szeretné az igazi csapat-összekovácsoló különlegességeket. Úgyhogy ha egyet kéne mondanom, akkor a felsoroltak közül az elsőt mondanám, a csütörtöki Szeretem Előszállást című falutörténeti csapatvetélkedőt! A szórakoztató játékra még lehet jelentkezni, 5 fő vegyes (gyermek és felnőtt) csapatokat várunk! Izgalmas feladatok, érdekes kérdések lesznek, hogy kiderüljön a végén, ki tud a legtöbbet Előszállásról! A házigazda, a rendezvény megálmodója a mindenki által Bandi bácsiként ismert Gajdó András lesz. A rendezvény május 30-án 16 órakor kezdődik a Kossuth Lajos Művelődési nagytermében.

Ismét felvágják Előszállás születésnapi tortáját: tavaly a 95., idén a 96. évfordulót ünneplik.
Fotó: Önkormányzat/archív

Hagyományosan itt ünneplik a falu születésnapját is, ez idén is így lesz?

– Igen, a pénteki napon, a hivatalos nyitó esten már emelkedettebb lesz a hangulat. Az ovisok, az iskolások és a néptáncosok műsora után az Előszállásért Emlékérmet adja majd át Farkas Imre polgármester. Ilyenkor kerül felvágásra a Előszállás szülinapi tortája. A település 1928 óta önálló község, az idén már 96 gyertya ég majd a tortánkon. Ezt követően az estét a Szögletkertben folytatjuk majd, ahol két koncert várja a zene szerelmeseit. Ez az este mindig egy kicsit a rockosabb vonalat képviseli: 19 órától a Pannonia Blues Band, 20 órától pedig az Időutazók koncerten szórakozhat a közönség.

Nagyon népszerűek az egészségügyi szűrőprogramok, amely idén sem maradhat el.
Fotó: Önkormányzat/archív

Mire helyezték a hangsúlyt, milyen cél lebegett előttetek a program összeállításakor?

– Egy ilyen falunapi programot nagyon nehéz összeállítani, hisz szeretnénk, ha minden korosztály megtalálná a kedvéhez való szórakozási lehetőséget. Barátok, haveri társaságok ütik fel sátraikat már szombaton kora reggel a suliparkban és ínycsiklandó illatokkal töltik meg az egész parkot. Amíg rotyog az étel a bográcsban vidám beszélgetésektől és hangos kacagásoktól hangos a helyszín.  A sátrak között sétálva szívesen invitálják az arra járókat egy kis kóstolóra. Ilyenkor előkerülnek a rejtett kincsek is: a jó kis hazai házi pálinka, borok. Nagyon népszerűek mindig az egészségügyi szűrőprogramok is, de a gyereknek szóló játékok is: ugrálóvár, hajfonás, kézműves foglalkozás, habparti és egy Csokigyáros édességosztó show-műsor is várja majd a lurkókat. Este 18 órától pedig jöhet a bulizás először poposabb, majd pedig mulatós változatban. Sötétedés után pedig a tűzzsonglőrök varázsolnak el majd bennünket. A hangulatfelelős a Groovehouse, a Kerozin és Rexa, Matyi és a hegedűs, valamint a Szamaras zenekar lesz majd. Ha az égiek velünk lesznek, akkor vasárnap hajnalig, majd hogy nem kakas kukorékolásig lehet majd mulatni.

Sok-sok ember rengeteg munkája van ebben a pár napban. Szerintem bátran mondhatom azt, hogy számunkra a legnagyobb öröm a sok boldog arc, mosoly, amit láthatunk a négy nap során. Büszkék vagyunk a pozitív visszajelzésekre, de odafigyelünk a kérésekre, javaslatokra is, amit aztán majd a következő falunapon próbálunk majd lehetőségeinkhez és pénztárcánkhoz mérten megvalósítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában