A tanárok és a diákok összemérték erejüket

2024.05.23. 13:30

Fergeteges DÖK-nap a töbörzsöki iskolában

A sárbogárdi Szent István Általános Iskola idén először egy rendkívül izgalmas napot tartott a diákok és tanáraik számára, mely tele volt kalanddal és szórakozással – mesélte a FEOL-nak az intézmény tagiskolájának vezetője.

Kecskés Zoltán

Az esemény fénypontja az idén először megrendezésre kerülő tanárparódia előadás volt, vagy a képen látható Ludas Matyi előadás.

Fotó: Intézmény

Domjánné Dodonka Zita  elmondta, a rendezvény célja az volt, hogy erősítse a tanárok és diákok közötti kapcsolatot és közösen élvezzék az együttlétet. A napot Horváth Réka DÖK segítő kolléga irányításával a DÖK-ös gyerekek szervezték, ezen a napon a diákoknak nem volt tanítás. 

A diákok és a tanárok is nagyon élvezték a kalandos DÖK napot.
Fotó: Intézmény

Mint megtudtuk különböző feladatokat kellett teljesíteniük a résztvevőknek. Elsőként a minden osztálynak indulót kellett megfogalmaznia, és előadnia a nap folyamán többször is. Az előmunkálatok során a DÖK-ös diákok előző délután minden teremből elemeltek egy, az osztályhoz tartozó kabalát és eldugták azokat, másnap térkép alapján kellett megkeresniük ezeket. Az esemény fénypontja az idén először megrendezésre kerülő tanárparódia előadás volt, ahol a diákok szórakoztató utánzással mutatták be a tanárok mindennapi életét és vicces szokásaikat. 

– A közönség hangosan nevetett, rendkívül igényes és összeszedett előadások voltak láthatóak – folytatta az igazgatónő – A Ludas Matyi előadás a klubhelységben zajlott, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében. A színdarabot a Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium drámásai adtak elő. A szintén rendhagyó tanár-diák röplabdameccs is felejthetetlenre sikerült! Miközben a tanári kar és a diákok csapatai csatáztak egymással a tornateremben, addig a közönség tapsolt. Felejthetetlen nap volt! A DÖK-nap nemcsak lehetőséget teremt a közösség számára, hogy együtt ünnepeljen és szórakozzon, nemcsak megmutatta a diákok és tanárok közötti jó kapcsolat és az összetartozás fontosságát is, hanem lehetőséget teremt a kreatív kifejezésre és a vezetői és szervezői készségek fejlesztésére diákjaink körében. SZMK nagylelkű támogatása lehetővé tette a díjazások kiosztását a nap végén. Köszönjük! – zárta gondolatait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában