Sárszentmihály egykori polgármestere, az édesapa, a férj elment szeretett fia után

Kedves barátom és kollégám emlékezett meg Tóth Tamásról a minap e-képpen: „Ha egy tudósítónak pártatlannak kell maradnia, én ezt a szabályt biztosan megszegtem, amikor ott térdelt előttem azon a helyen, ahol meghalt a fia, aztán amikor vadászemlékek és fényképek között ültem puritán módon berendezett fehérvári lakásában, és próbáltam megfejteni a leveleket, amelyeket köztársasági elnökökhöz, miniszterelnökökhöz, miniszterekhez, mindenkihez írt, kitartva azon meggyőződése mellett, hogy a nép szentsége mindenható. És olvastam a hivatalnokagyú, szűkszavas válaszokat. A semmit. És hallgattam a dühét.” Bizony így ismertük Tamást, aki igazságot akart szolgáltatni annak, azoknak, kik igaztalanok voltak fiatal fiával és annak barátjával 1992-ben. Harminckét esztendeje hurcolta a kegyetlen súlyt, egy percre le nem tette. Ezért mondom, hogy innen kívülről így ismertük Tóth Tamást. Aztán a ravatalnál állva összeszorult torokkal az eget kémleltem, mikor felnyitották a szemem, mert makacssága óvta a szeretet, a szerelem izzó parazsát is, mert szeretettel, szerelemmel várták otthon. Két gyönyörű lánya és hitvese könnyei mosták le a vakság fátylát. A legmakacsabb fehérváritól családja búcsúzott a legszebben, ahogy azt mi soha nem tehettük meg.

Hitvese, Mónika: „Te voltál számomra a biztonság a támasz, majd később én lettem a tiéd, amit nem bántam, mert megérte. Hálás vagyok az együtt töltött időért, az életre, amit éltem melletted jóban, rosszban! Bár te mindig viccesen megkérdezted: «Mikor jön már a jó?» Örökké szeretni foglak!”

Nagylánya, Bogi: „Mikor kicsi voltam, sokszor mondták nekem, hogy nagyon hasonlítok Rád, és én mindig kihúztam magam, mert büszke voltam arra, hogy valaki engem az intelligens és bölcs, művelt és erős apukámhoz hasonlított. Még mindig büszke vagyok arra a sok jóra és szépre, amire tanítottál, minden értékre, amit átadtál nekem, hogy megtanítottad, hogy legyek olyan erős, ha kell, mint Te. Szívemben és emlékeimben fogom mind őrizni.”

Kisebbik lánya, Pancsa: „Minden, ami engem meghatároz, az értékrendem, a jellemem, a szenvedélyeim, ezeket és még sok mindent Tőled kaptam. Tanítottál és neveltél az éjszakába nyúló beszélgetéseinkkel, mikor kedvenc zenéinket hallgattuk és beszélgettünk az élet nagy dolgairól.”

Tisztelt polgármester úr! Kedves Tamás! Kimeríthetetlen lelked pihenjen meg! Óvjanak az égiek!