Fa Nándor bízik a magyarban, akit segít, aki az utódja lehet

A vitorlázás Mount Everestjének is nevezett kihívás, a tizedik Vendée Globe 2024. november 10-én rajtol majd el Les Sables d’Olonne-ból, verseny anyakikötőjéből. Szabolcs eredményes időszakon van túl, tavaly négy versenyt is sikerrel teljesített, egyiket mentorával, Fa Nándorral. Őt kérdeztük.

– Ennyi idő, hét év után miként emlékszel vissza utolsó óceánokon töltött versenyedre?

–  Az egyszerű hétköznapokon semennyire: teszem a dolgom, élek a mában és a jövőben. Azonban amikor olyan helyzetbe kerülök, hogy valamilyen oknál fogva eszembe jutnak a történések, akkor úgy tapasztalom, nagyon élénken él még bennem minden. Percnyi pontossággal az események és azok érzésvilága, azok minden egyes eleme. De igyekszem nem hagyni magamra települni ezt az érzést, mert akkor visszaránt, visszahív.

– Weöres Szabolccsal tavaly együtt indultatok az idei Vendée Globe egyik tesztversenyén, az 50. Rolex Fastnet Race kihíváson. Miként érezted magad a fedélzeten?

– Nagyon ijesztőnek bizonyult számomra az a közös menet, pedig szinte csak két nap volt az egész. Elindultunk egy nagyon kemény szembeszeles, viharos időjárásban, amikor tényleg ötpercenként lehetett egy-egy „Mayday!” segélykérést hallani és folyamatosan mentették a hajókat, rengeteg kiesett vagy elsüllyedt közülük. Nem a tenger ijesztett meg, mert azt megszoktam, hanem az, hogy érzékeltem, mennyire elvesztek a képességeim. A tengerállóságom, az, ahogy mozdultam a hajón, ahogy a csörlőt tekertem, ahogy a dolgomat tettem: megijesztett, hogy ez mennyire megkopott ilyen rövid idő alatt. Hiába, annyi idős vagyok, amennyi… A kondimmal nincs baj, de borzasztóan elszokhat az ember attól a rutintól, amire az óceáni versenyzéshez szükség van. De amennyire ijesztő volt a verseny eleje, annyira pozitív lett a vége, amikorra a szervezetem, az izomzatom és mindenem visszaállt a követelményeknek megfelelő üzemmódba, tudtam teljesíteni és ezt élveztem. Akkor pedig arra jöttem rá, hogy még bármi bennem volna, ha akarnám – de már nem akarom.

– Szabolcs hogyan dolgozott a fedélzeten, mi volt róla a véleményed? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél, ezúttal már inkább az ő számára?

– Ebből a szempontból bizonyult a leghasznosabbnak az a közös vitorlázás, mert én hiszek a Szabiban, de azért egészen más a vakhit, és más, amikor együtt megyünk és látom, hogyan viselkedik, miként mozog a hajón. Mennyi idő alatt reagál, nyúl oda valamihez, amihez oda kell nyúlni, és tudja-e azonnal, mi a feladata, vagy elgondolkodik rajta, hogy mi miért történt és neki éppen mi a dolga? Az volt a meggyőződésem, hogy Szabi pontosan tudta, hol van, és mit kell tennie. Abszolút alkalmasságot mutatott nekem. Nyilván a lécet még jóval följebb kell tenni, de ő teljesen képes erre. Az a szint, ahol most tart, a transz-óceáni követelményekhez tökéletes, és a következő egy év elegendő lesz ahhoz, hogy a Vendée Globe kihívásainak is megfeleljen.

– Milyen lesz a Vendée Globe mezőnye? Tudom, ez még most alakul, de gondolom, tudod már, kik lehetnek az esélyesek és milyenek a nyerő hajók.

–  A mezőny nem is annyira személyi, inkább hajóállományában cserélődött le nagyon. Sorban jönnek az új fejlesztésű, szárnyaló hajók, amilyenekből az én versenyemen még csak mutatóban akadt öt-hat, most már van harminc. Ezek nem csupán szárnyas hajók, hanem azoknak egy sokkal magasabb szintű, továbbfejlesztett változatai. Olyanok, amelyek megbízhatóan tudnak nagy hullámzásban, déli, óceáni körülmények között is haladni és kifejlődött az a versenyzői gárda, amelyik ezt tökéletesen meg tudja vitorlázni. Érdekes módon ők nem a régi nagy sztárok, akikről én azt gondoltam, hogy egy újabb hajóval majd jól „odacsapnak”, hanem alacsonyabb kategóriákból, kisebb osztályokból jönnek fel olyan versenyzők, akik pillanatok alatt tudják, amit tudniuk kell. Nyilván rengeteg edzésre van ehhez szükség és nagyon komoly segítő erő áll a háttérben. Az a Yoann Richomme, aki legutóbb megnyerte a transatlanti után a „visszatérő” versenyt, tavaly még a Class 40-es osztályban indult, de most már veri a 60 lábas mezőnyt. Én őt esélyesebbnek látom, mint azt a négy-öt sztárversenyzőt, akik már tíz éve az IMOCA osztályban szerepelnek. Meglátjuk, mi lesz a végeredmény, mert bárkivel bármi megtörténhet. Az biztos, hogy a francia hegemóniát semmi sem veszélyezteti, mert van tizenöt olyan hajó, amelyik közül bármelyik nyerhet, és ha nyer, az francia győzelem lesz. Ebben a pillanatban még nincs olyan külföldi, akire azt mondanám, hogyha kiesik előle négy-öt francia, akkor nyerhet. Ehhez egyébként a britek vannak a legközelebb, és talán egy német fiú, aki Franciaországban él és ott kap meg minden támogatást, de őt sem látom olyan kalibernek, amelyik megtörné a francia hegemóniát. A franciák továbbra is elsők a fejlesztésben és az építésben, a világ vitorlázásában viszik a prímet.

– Nehezebb, vagy könnyebb helyzetben lesz Weöres Szabolcs, mint te voltál annak idején?      

– Ez nem összehasonlítható. Szabinak nagyon helyesen kell meghatároznia a céljait, azoknak kell megfeleljen, mert ha rajongói célokat követ, akkor hibázni fog. Neki önmagához képest kell szerepelnie, nem összehasonlítva a teljesítményét senkivel. Versenytempóban kell önmagát adnia, és aztán ki-ki jut, amire jut, arra pedig végképp nem kell odafigyelnie, hogy én mit csináltam hét évvel ezelőtt. Én a saját mezőnyömben, ő pedig az övében versenyez majd. Ebben a pillanatban azt gondolom, ha helyezésben valahol a huszadik és a harmincadik hajó között fejezi be a versenyt, akkor tökéletesen teljesítette azt, ami a lehetőségeiből adódott.    

– Miben tudod segíteni?

– Mindenben. A minden alatt értsük azt, hogy amikor nincs itthon, képviselem a támogatói előtt, intézem, amit kell, kvázi menedzseri feladatokat látok el, ugyanakkor ha szükség van rá, kiugrok Les Sables ’d Olonne-ba, megoldom a daruzást, a kikötőt, mindent. Gyakorlatilag nincsen a felkészülésnek olyan eleme, amiben ne tudnék, és ne segítenék.   

– Korábbi hajód, az ex Spirit of Hungary milyen állapotban van, és milyen esélyekkel versenyez?

– Szabolcs és a New Europe egyik nagy ellenfele éppen az én volt hajóm lesz, mert körülbelül azonos kategóriát képviselnek. Amennyivel az én egykori hajóm jobb a déli óceánokon, annyival jobb a Szabié a passzátszeles zónákban. De úgy gondolom, Szabi sokkal keményebb és felkészültebb versenyző, mint az én hajómat megvitorlázó belga fiatalember, Denis van Weynbergh. Aki remek sportember, de Szabi fejben kitartóbb, ambíciózusabb és mindenképpen jobb teljesítményre képes, mint Denis. Megjegyzem, mindkettőjüknek segítek, támogatom őket, ahol tudom. Nagyon komoly versenyt fognak vívni, eleinte a Szabi hajója szerepel majd jobban, aztán az én egykori hajóm lesz a gyorsabb a déli óceánokon, a visszatérés pedig azon múlik majd, ki mennyi hibát követ el.

– A rendezők hallgatnak rád, vagy ezzel már nem foglalkozol?

– Amikor abbahagytam a versenyzést, meghívtak az IMOCA-osztály elnökségébe, de én azzal kezdtem, hogy elmondtam: ennyi idősen az ember már nem szívesen hány borsót a falra. Leírtam, hogy nekem melyek a prioritások, számomra mi lenne a helyes irány, ha bevesznek az elnökségbe, mit képviselek majd. Aztán attól kezdve már nem hívtak meg. Nyilván én a szakmát, ők pedig a francia szakmát képviselik, márpedig a kettő nem ugyanaz. A Vendée Globe francia verseny, hiába mondják nemzetközinek. Nemzetközi a mezőny, nemzetköziek a szakmai fejlesztések és globálisak a kommunikációs lehetőségek, és sok mindent el lehet még rá mondani, de az organizáció száz százalékosan francia.

– Ha minden annyira szédületesen fejlődött az évek során, megtörtént ez a biztonság területén is, vagy a déli vizeken még mindig nagyon kell vigyázni?

– Arányosan a biztonság fejlődött a legtöbbet. A hajók egyre nagyobb teljesítményűek és egyre törékenyebbek, sérülékenyebbek, azonban az a részük, amely a versenyző túlélését szolgálja, igen nagyot fejlődött és a mentés hálózata is fejlődött. Egy adott vízterületen negyven hajó vitorlázik majd, aztán csak harmincöt, aztán harminc, huszonnyolc és így tovább… A hajók hatékonyan képesek egymásnak segíteni és a versenyt komoly nemzetközi figyelem kíséri. A nyílt vizeken való felfedezés és életmentés bár igen nehéz feladat, magas szinten van megszervezve. Ennek létezik egy globális hálózata és mindenki mindent megtesz azért, aki bajba kerül. Beindul a gépezet, felderítik, melyik hajó halad a bajba jutotthoz a legközelebb, az miként tud segíteni, figyelik a szélirány, az időjárást, mindent. Ez nem jó szándék, ez kötelezettség kérdése, a végrehajtás pedig sokkal magasabb szintet ért el, mint amilyen még az én időmben volt.

– Szabolcs is ütközött az utolsó tesztversenyén. Milyen állapotban vannak a tengerek, óceánok?

– Minden ütközés felelősségét azért ne vegyük magunkra, hiszen rengeteg olyan uszadék létezik, amit a természet hoz le a folyamokról, farönk és sok egyéb. Én bálnatetemmel és élő bálnával is ütköztem, két nagy balesetem származott ebből. Egyébként ez nagyjából olyan, mintha az ember zátonyra futna. A Vendée Globe-on előttem haladó japán Kojiro hajója, ami elveszett, ugyancsak bálnával ütközött. Gyakorlatilag olyan sebességgel haladnak ezek a vitorlások, hogy az élőlények nem tudnak előlük elmozdulni. Egy bálna nem észleli időben, hogy negyven csomóval robog feléje egy hajó. Mire elmozdulna, már koppannak, és mindig a bálna a nagyobb és az erősebb. Szenved tőle ő is, de egy hajó elsüllyedhet egy ilyen találkozástól. Azaz az ütközések kilencven százalékának természetes oka van, csak tíz százaléka az, amikor egy teher-, vagy halászhajóról leesik valami. Ám azok a tárgyak nem szoktak hajókat elpusztítani, csak kárt okoznak, akadályoznak, órákat vesznek el az esélyekből. Mindez benne van a versenyzői lét kockázatában.