Megvetette a lábát

2023.10.31. 13:00

„Csokit vagy Csalunk!” - hangzott Mezőszilas utcáin

Barátok, helyi lakosok összefogásából immáron ötödik alkalommal zajlott le az egyre népszerűbb Halloween-i játékot.

Kecskés Zoltán

Közel százan vettek részt a „Csokit vagy Csalunk!” játékon.

Fotó: A szervezők

– Immár ötödik éve tartó szokás, hogy októberben megrendezésre került falunkban a Halloween-i cukorkagyűjtés a gyerekek nagy örömére – meséli Gyarmati Helga, aki a Mezőszilasi Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület tagjaként, sokszor aktív szerepel vállal a közösségformáló események megszervezésében. Majd így folytatta: – Az esemény megálmodója anno Szőke Vivien volt, akinek nagynénje, Szőke Irén kereste meg Szabóné Kovács Tímeát és engem még 2019-ben, hogy segítenénk-e megszervezni egy cukorkagyűjtést a faluban, a halloweeni filmekből jól ismert szokás mintájára. Természetesen mindketten nagy örömmel vettünk részt a szervezésben, hiszen tudtuk, gyermekként mi is mennyire örültünk volna egy ilyen eseménynek, mennyire élveztük volna azt – tette hozzá. A megmozdulás azóta hagyománnyá nőtte ki magát, így évről évre egyre népszerűbb a faluban. Az idei, kis jubileum pedig nem is sikerülhetett volna jobban:

– Mint minden évben, most is elkápráztattak minket a résztvevő gyermekek fantasztikus jelmezei, a finom sütik és a sok édesség, mellyel a szülők, nagyszülők, a falu lakói és a fogadó „bázisok” járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Minden korosztály tiszteletét tette az eseményen, hiszen a fiatalabb generációk mellett az idősek is szívesen fogadták a gyermekeket. Egy új szokás kezd kialakulni ezzel a településen, mely meglévő hagyományainkkal karöltve új teret ad annak, közösségünket építse. Bátran állíthatom, hogy minden résztvevőnek és érdeklődőnek nagy élmény nyújtott a sok ötletes jelmezt viselő gyermek érkezése, kitörő vidámságuk látványa. Rendezvényünk záró bázisán mely a kiindulási pont is volt, halloweeni lufikkal díszítve, sütivel, üdítővel és halmokban álló cukorkával búcsúztunk tőlük. Reméljük jövőre még több gyermeket köszönthetünk majd – zárta gondolatait Gyarmati Helga.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában