Folytatódott a hagyomány

2023.08.19. 14:00

Életre szóló kalandok a Fejérvíz élménytáborában

Az augusztus 7-11. közötti napokban a tábori élmények szolgálatába állt a megyei közműszolgáltató. Lepsényi Marietta kommunikációs menedzser és kollégái igencsak kitettek magukért, hogy a csöppségek minél több élménnyel gazdagodhassanak.

Kecskés Zoltán

Megtekintették a híres Videoton futballstadiont és betekinthettek a profi labdarúgás világába.

Forrás: Fejérvíz

Immáron második alkalommal volt lehetőségük megszervezni a „Fejérvízes” gyerektábort. Az újonnan érkező gyermekek szemeiben pedig gyakran ott látszott a kíváncsiság, az izgalom és a bizonytalanság érzése is. Hogyan fogadják majd őket a többiek? Hogyan boldogulnak az új helyzetekben és kihívásokban? A tapasztaltabb résztvevők viszont már tudták, hogy mire számíthatnak, és örömmel néztek a különböző programok és tevékenységek elé. A már meglévő barátságok és ismeretségek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy lelkesen és magabiztosan léphessenek a tábori élmények felé.

A Fejérvíz sóstói telephelye. Ezen a csodálatos környezetben volt a lurkók bázisa.
Forrás: Fejérvíz

– Ahogy teltek a napok, az újonnan érkezők lassan megtalálták a helyüket a tábori közösségben. A csapatdinamika és a közös élmények segítettek abban, hogy fokozatosan oldódjanak a feszültségek és megnyíljanak az új barátságok felé. A rutinos résztvevők pedig élvezték, hogy új arcokat látnak és új barátságokat kötnek. Örültek annak, hogy segíthettek az újonnan érkezőknek beilleszkedni, és megoszthatták velük a tavalyi évben szerzett tapasztalataikat. Ezek az élmények újra és újra megerősítették azokat az érzéseket, hogy a tábor egy olyan hely, ahol mindenki örömmel és lelkesedéssel van fogadva – kezdte beszélgetésünket a Fejérvíz kommunikációs menedzsere, majd a részletekre is kitért:

– Az első nap reggelén a bemutatkozó foglakozások után a tábor szabályait a gyerekekkel együtt alkottuk meg. Ezen a délelőttön mindenki megismerkedett egymással, kialakult a csapatdinamika, amely meghatározta a következő napok hangulatát. Délután Pedig Tóthné Pap Edina coach az Önbizalomnövelde nagykövete érkezett hozzánk. Az önbizalomnövelő foglalkozás fontos része volt a tábornak. Különböző játékok, csoportos feladatok és beszélgetések segítették a résztvevő gyermekeket abban, hogy erősítsék önbizalmukat, pozitív énképet alakítsanak ki, és megtanuljanak magabiztosan kommunikálni másokkal. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak köszönhetően pedig, egy izgalmas keresőkutyás bemutató keretében a gyermekek megismerkedhettek a kutyák lenyűgöző képességeivel. A kiképzett keresőkutyák bemutatták, hogyan találják meg eltűnt személyeket és tárgyakat. Ez a program nem csak izgalmas volt, de betekintést nyújtott a kutyák és a kiképzőik közötti szoros kapcsolatba is – tette hozzá.

Mint azt megtudtuk, városlátogatások is színesítették a tábor programját. A belvárosi vonatozás során a gyermekek új nézőpontból ismerhették meg Székesfehérvárt és környékét, a Videoton futballstadion túra során pedig a gyermekek lehetőséget kaptak arra, hogy betekintést nyerjenek a profi labdarúgás világába, és megtekinthessék a stadion kulisszatitkait. Emellett a városháza sem maradhatott ki programok közül.

Cser-Palkovics András polgármester fogadta a tábor résztvevőit a városházán.
Forrás: Fejérvíz

– A gyermekek izgatottan érkeztek a városházára, hiszen tudatában voltak annak, hogy egy olyan helyen lesznek, ahol a város ügyeit és irányítását koordinálják. Amint elindult a tárlatvezetés, Cser-Palkovics András polgármester úr vezetésével, a gyermekek a figyelmüket teljes mértékben a kapott információkra és a bemutatott helyszínekre fordították. Az esemény során a gyermekek kérdéseket is feltehettek a polgármester úrnak, amelyekkel jobban megérthették a városi élet és a városháza működésének rendjét. A polgármester személyes jelenléte és beszélgetése az esemény során inspiráló és motiváló hatást gyakorolt a gyermekekre, akik így megláthatták, hogy mennyire fontos a közösségük és a városuk fejlődése. Ez a tapasztalat reményeink szerint hosszú távon is hatással lesz a gyermekek gondolkodására és hozzáállására, és inspirálni fogja őket arra, hogy később majd aktív résztvevőivé váljanak a közösségi és városi életnek.

A tenisz már első alkalommal belopta magát a gyermeki szívekbe.
Forrás: Fejérvíz

Fény derült arra is, hogy az egyik kedvenc programelem a tenisz lett a gyerekek körében, hiszen két napon keresztül is fenntartották a programváltozás jogát:

– Varga Gyula teniszoktató már az első alkalommal a szívükbe lopta magát és a vezetésével megtartott edzések után a gyermekek nagyon megszerették ezt a sportot, így a tervezettnél több edzés volt megtartva. A tábor zárása minden évben különleges pillanatot jelent a gyermekek és a szülők számára egyaránt. A résztvevők együtt örültek az elért eredményeknek és az új barátságoknak, miközben átélhették a közös élmények örömét és az összetartozás érzését. Bízunk benne, hogy ez a gazdag és sokszínű programokkal teli gyerektábor rengeteg élménnyel gazdagította a résztvevőket, miközben fejlesztette az önbizalmukat, társas kapcsolataikat és készségeiket. Szívből reméljük, hogy jövőre újra találkozhatunk a gyerekekkel a Fejérvízes gyerektáborban! – zárta gondoltait Lepsényi Marietta a közműszolgáltató képviseletében.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában