2023.06.19. 19:02
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Szent Pantaleon gyalogzarándoklatot
Az idei alkalmon az egykori görög alapítású Szent Panteleimon monostor lakóiról és a névadó orvos-vértanúról emlékeznek meg a zarándoklat résztvevői.
Fotó: DH-archív
Idén nyolcadik alkalmához érkezik a Szent Pantaleon gyalogzarándoklat, mely az orvosok, a Dunaújvárosi járás, a keresztyének nagy vértanúja és a magyarországi görögök zarándoklata. A Kalota József protopresbiter által életre hívott programot idén július 29-én, szombaton rendezik meg.
A Dunaújváros és Beloiannisz közötti mintegy 33 kilométeres út megtételével a mai Dunaújváros mellett lévő egykori görög alapítású Szent Panteleimon monostor lakóiról és a névadó orvos-vértanúról emlékeznek meg a résztvevők.
A program 7:30 órakor a zarándokok megáldásával kezdődik a Dunai Révkikötőnél, ezt követően indul a menet Rácalmásra, Kulcsra, Adonyba, majd Iváncsára. A kisebb résztáv megtételére vállalkozók a kulcsi sportpályáig teljesíthetnek egy 8 kilométeres távot, vagy ott csatlakozhatnak a zarándokokhoz nagyjából 12 órakor. A gyalogzarándokok várhatóan 17-18 óra körül érnek Beloianniszba.
A szervezők hangsúlyozzák, az út megtételére minden zarándok a saját jó egészségének ismeretében, saját felelősségére vállalkozzon. A hagyományoknak megfelelően a Szent Miklós előzarándoklatot is megrendezik, melynek időpontja július 15., szombat, amikor a Szigetszentmiklós és Lórév közötti táv teljesítése a cél.
A Beloianniszi Szent Demeter Görögkeleti Egyházközség, a Szent Pantaleon Kórház és a Pentele Hagyományőrző Egyesület szervezésében megvalósuló zarándoklatról további információkat ad és a jelentkezéseket fogadja Terekiné Rendes Éva ([email protected]) és Szabó Tamás ([email protected]).