Kilencvenedik születésnapot ünnepeltek Nagykarácsonyban

Milyen kedvében tölti az idejét Juli néni? – kérdeztük hozzá hasonló kedvességgel és derűvel az ünnepeltet. 
– Oh, mikor éppen milyen sikerül! Amikor itt is, ott is fáj az embernek, akkor milyen lehet, persze, hogy az nem az igazi! Máskor pedig semmi baj – válaszolt nevetve. – Szép és szeretni való családom van. Két gyermekem született. Három unoka és öt dédunoka teszi boldoggá a mindennapjaimat. 
A gyermekévek 
– A fiatalkori éveimet itt töltöttem Nagykarácsonyban, a Szőlőhegyen, ahol születtem. Gyönyörű vidék ma is. Ott helyben jártam iskolába, ami a „Túlsó hegyen” egy nagy tanteremből állt. Jól megfértünk egymással. 
– Olyan nagyon sokat nem játszhattunk, inkább csak megszöktünk miatta, mert már nagyon korán kaptunk feladatot a szüleinktől. A kertben vagy az állatok körül, aztán annak kellett ám elsőnek elkészülnie. 
– Hatosztályos volt az iskolánk. Amikor kimaradtunk, gyermekfejjel kellett munka után nézni. Nagyon kevésnek, talán a legjobb képességűeknek jutott lehetőség a továbblépésre. 
Szeretett ott lakni 
– Csendes, nyugodt életünk volt, nem bántott senki sem bennünket, és egymással is jól elvoltunk. Szép és biztonságos vidék volt. Nyitva lehetett hagyni az ajtót bármikor. Még akkor is, ha Dunaföldvárra kellett elmennünk, pedig az tizennégy kilométerre van tőlünk. Nem vitték el egymás holmiját, és a kertből sem hiányzott egy hüvely bab sem. 
– Bevásárolni leginkább a Berényi bácsi boltjába jártunk. Az is Szőlőhegyen volt. Ami abban a korban a legszükségesebb volt, azt ott mindent lehetett kapni. Persze, aki tehette, elment Dunaföldvárra, a vásárba is, és ha úgy alakult, Sárbogárdra vagy Mezőfalvára. Földes utakon, szekéren vagy gyalog jártunk. 
Az önálló életéről 
– Az esküvőnket 1952. október 11-én tartottuk, és a következő évben költöztünk a házunkba, ahol ma is élek. Nagy örömünk volt benne, de csak egy földes szoba és egy konyha volt elkészítve a lakhatásra. Az előszobán ajtó volt, de ablak még nem, mert ennyire volt pénzünk. 
– Nagy dolog volt, amikor 1953–54 körül bevezették a mi utcánkba és a házunkba is az áramot. A gyertyás, petróleumlámpás világítás után szinte csodának számított. Rádiónk persze csak sokára lett, aminek az volt az oka, ami az ablak hiányának. 
– Megműveltük a kertünket. A háztartásunkhoz mindent megtermeltünk. Vegyszert nem használtunk. Állatokat, tyúkokat, kacsákat, libákat és sertéseket is tartottunk. A kacsák, libák a folyó mellett töltötték a napjaikat. Reggel megetettem és lekísértem azokat, csak este sétáltak haza, akkor megint kaptak enni, és reggelig beültek a helyükre. Senki sem bántotta azokat, egy sem veszett el közülük. 
– Szerettem Nagykarácsonyban lakni. Soha nem vágyakoztam máshová, például a városba. Én itt telepedtem le, és jó viszonyba kerültem a környékbeli emberekkel. Az unatkozás egy falusi háznál nem fordulhat elő, hiszen ott mindig van valami tennivaló. Ezt így kellene csinálni a mostani nemzedéknek is… 
Így telnek most a napjai 
– Most már itthon töltöm az időmet, nem járok sehová sem. Örülök, amikor az egészségem úgy engedi, hogy eltoporogjak itt, a ház körül. Nekem mindig jó szomszédaim voltak. Mára már csak a Némethék maradtak meg olyannak, hogy gyakran rám nyitják az ajtót. 
– A másik házban már nem az én korosztályomhoz tartozók laknak, de szívesen látom őket. Nagyon szeretem a gyermekeket, itt mindig sokan voltak, szívesen játszottak nálam. 
– Már nem szoktam főzni. Persze, ha nagyon rá lennék szorulva, akkor egy tál ételt azért meg tudnék csinálni. 
– Ma már elég idősnek számítok, de most is fontos a számomra, hogy tudjak mindenről, és szórakoztató műsorokat nézzek. Nem akarok be­gubózni itt a házamban. A filmeken és a sorozatokon kívül más is érdekel. Szeretném tudni, hogy mi történik a világban, és a televízió nagy segítséget jelent a tájékozódásban. 
– Az újságot és a különböző lapokat is szívesen forgatom. Érdeklődőnek mondhatom magamat, mert a gondolkodásom és az emlékeim hál’ istennek rendben vannak. 
– A kapálás máig megmaradt! Szeretem csinálni, mert mi abban nőttünk fel, hiszen kicsi korunk óta azt láttuk egymás kezében, no meg más, a mezőgazdasági munkákhoz való eszközöket. Hozzászoktam, ezért nem esik nehezemre. Az idén is reggeliben, amikor még hűs volt, vagy estefelé, amikor már nincs nagy meleg, szépen csinálgattam. Komolyan mondom!