Védekezés a törpeharcsa-invázió ellen a Palotavárosi Alsó-tavon

A szövetségnél arról számoltak be, hogy az utóbbi időben egyre több horgász panaszkodott a törpeharcsákra. A fajta jellemzője, hogy ahol megjelenik, nagyon gyorsan elszaporodik, és bár ez a hal megfogható, jelenléte mellett szinte élvezhetetlen például a legnépszerűbb magyar hal, a ponty horgászata. Ráadásul a törpeharcsák tömegével falják fel ugyanazt a táplálékot, amit őshonos halaink is hasznosítanának. Tenni kellett valamit, ezért az Alsó-tónál egy napja több mint száz csapdát helyeztek el a vízben, ezért a horgászok türelmét kérik: az időjárás függvénye, hogy a művelet meddig tart.  

– Évek óta csináljuk ezt, mert szükség van rá – mondja Urfi Tamás ügyvezető. – Volt olyan esztendő, hogy tíz-tizenkét mázsa törpeharcsát is kiemeltünk a vízből, aztán egy ideig nem jött panasz, majd az egész műveletet meg kellett ismételni. Érdekes, hogy a Palotavárosban a Felső-tónál nincs ilyen probléma, mindig az Alsó-tó helyzete a kritikusabb. Valószínűleg a Varga-csatornán át érkeznek meg az újabb példányok. Természetes ellensége nincs, szinte csak a horgász, és legfeljebb a szürkeharcsa, az ezüstkárász pedig az ikráit eszi. Eleinte sörösüveg méretet is elér, ám egy idő után annyi lesz belőle, hogy az állomány már nem tudja szabályozni magát, az élettér elfogy és arasznyinál nem nő nagyobbra.   

A fekete törpeharcsa jövevény nálunk, eredeti élőhelye Észak-Amerika keleti része Kanadától a Mexikói-öbölig, de az Egyesült Államok középső területein is sokfelé megtalálható. Eleinte Nyugat-Európában terjedt el, de mára lényegében bárhol előfordulhat hazánkban is. Európába a 19. század végén került át, Magyarországra 1980-ban Olaszországból telepítették be.

Szinte bármelyik napszakban görbítheti a botot, rajokba rendeződve randalírozik. Az ívás után erősen védi a lerakott ikrákat, ennek köszönhető, hogy a viszonylag kevés ikra ellenére is rendkívül szapora, ha valahol megtelepedett, gyorsan tömegessé válik a jelenléte. A törpeharcsa annyira falánk, hogy a botcsinálta pecás is könnyedén kifogja, de azt, aki igazi sporthorgász, a végletekig bosszanthatja.    Gyakorlatilag mindent felfal a magokon és rovarokon át a döglött vagy élő halakig, a többi – és őshonos – hal ikráját is szereti. Szívós, jól bírja az alacsony oxigénszintet, és a nagyobb hőmérsékleti ingadozásokat is. Szaporodási, életmódbeli és táplálkozási sajátosságai miatt a szabad élettereket gyorsan kitölti, így szorítja ki az őshonos halfajokat. Így aztán nem csoda, hogy a nyár közepén felkerült az Európai Unió egész területén veszélyes, idegenhonos fajok listájára.

Sajnos egyre többet fognak belőle a Balatonnál is, főleg a nyugati részen. A Velencei-tóban szerencsére – más sem hiányozna még – csak elvétve fordul elő. Utóbbiról Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének halőri csoportvezetője biztosított minket. Talán a víz különleges kémiája nem tetszik a fajnak: addig jó, amíg ez így is marad.  

Egyébként ízletes hal, sütve, de akár halászlében elkészítve is nagyon finom. Arra azonban vigyázni kell, hogy pucolás előtt legjobb fogóval lecsípni a hátán lévő tüskét, mert véresre szúrhatja az ügyetlen szakács kezét. A két legjobb módszer a tisztítására az, ha fahamuba, vagy sóba hengergetjük. Ám a horgászok többsége csak szitkozódik egyet, és a háta mögé hajítja: főként, ha mást sem fog már órák óta.