Magasságok és mélységek: vallomás a veszteségről

A következő hetekben a média megpróbálta megtörni a nő keménységét. Első egész estés filmjében Csoma Sándor, nemzetközi fesztiválon díjazott rövidfilmek rendezője, a megtörtént eseményeket Erőss Zsolt feleségének szemszögéből ábrázolta. A filmet, amely már látható a székesfehérvári mozikban is, a Velencén élő Révész Szilvia riportkönyve ihlette.   

Miként született „A Hópárduc felesége – életem Erőss Zsolttal” című könyv?  

– Ismerősöm hívta fel a figyelmemet Sterczer Hilda történetére – idézte fel a napot Révész Szilvia. – Egy előadáson járt, amelynek az volt a címe, hogy Magasságok és mélységek. Hilda megosztotta hallgatóságával saját történetét, azt, miként élte át férje elvesztését, a gyászmunkát, amely önismereti munkával társult. Ismerősöm javaslatát elfogadva úgy döntöttem, interjút készítek Hildával, aki elvállalta a beszélgetést. Mivel férjemmel együtt végigjártuk az El Camino-t, sokat túrázunk és foglalkoztatja őt a hegymászás, tudtam, hogy érdekelheti Erőss Zsolt története. Megkérdeztem tőle, eljönne-e velem az interjúra? Igent mondott. Amikor megérkeztünk, Hilda ajtót nyitott, ránézett a férjemre és kijelentette, ő ismeri, mert járt a gyülekezetében. Hilda pátkai, férjem Velencén volt lelkipásztor, és amikor Hilda fiatal lányként megismerte Istent és tagja lett a pátkai református gyülekezetnek, több alkalommal is járt nálunk Velencén, istentiszteleten. Így aztán bizalommal fordult felénk és olyan mélységben osztotta meg velünk a történetét, hogy meg kellett látnom: az elhangzottakban nem csupán újságcikk van, hanem egy egész könyv.  

Hilda is készen állt arra, hogy könyv szülessen életének legnagyobb tragédiájából?

– Igen. Úgy érezte, hogy ha másoknak is segítség lehet a története, akkor kész megosztani azt. Aztán újra és újra találkoztunk, és néhány hét alatt felvettem a beszélgetéseket, majd kitaláltam, miként épüljön fel a történet, és elkezdődött a szövegekkel a munka. Volt egy erős késztetésem, hogy Hilda története és megértései sokak számára erőt, reménységet adhatnak. S bár eredetileg épp egy saját könyvön dolgoztam, de olyan erős volt bennem ez az érzés, hogy örömmel tettem félre a magam kis dolgait.  

Addigra Hilda túl volt már a gyászmunkán?

– Igen, azt hiszem. Amikor megjelent a kötet, az első könyvbemutatón azt mondta, úgy érzi, hogy amikor feltette az elkészült könyvet a polcra, lezárult egy fejezet az életében. Akkoriban ismerkedett meg jelenlegi férjével.

Miként született meg a film ötlete?

– Csoma Sándort, a rendezőt a könyvtől függetlenül érdekelte Erőss Zsolt története és gondolt arra, hogy róla készíti el az első játékfilmjét. Olyannyira, hogy elment Nepálba és egyedül felmászott az alaptáborig, tehát készült erre a feladatra. De még nem érezte, merre vezet az ő útja. Aztán az édesanyja a kezébe nyomta a riportkönyvet, és miután elolvasta, úgy érezte, megvan a hiányzó láncszem: Zsolt története Hilda szemszögéből. Következő nap betért egy budai élelmiszerboltba, ahol szembetalálkozott Hildával. Ő ezt megerősítésnek, jelnek tekintette, mert ilyen nem történhet meg véletlenül. Odalépett hozzá, megszólította, és felvetette, hogy megfilmesíti a történetét. Aztán kölcsönös lett a bizalom, Sándor ugyanúgy meghívást kapott a feladathoz, mint én, így aztán mindketten részesei lettünk Hilda történetének.

Mi a különbség a könyv és a film között?

– Amit a filmben látunk, az a könyvhöz képest szűkebb történet, mert a könyvben Hilda gyökereiről, származásáról, gyerekkoráról is beszélgetünk, hogyan lett belőle hegymászó, miként ismerte meg Zsoltot, hogyan alakult a kapcsolatuk. Ahogy a férfi-női dinamikákról is, arról, hogy feleségként és anyaként miken ment keresztül. Azaz a könyv csak inspirálta a forgatókönyvet, amit Csoma Sándor rendező írt. A film az utolsó expedíciót és az azt követő fél évet, a gyászmunka első időszakát dolgozza fel. Hilda történetét azért is tartom értékesnek, mert ő a hihetetlen trauma hatására egy erősebb, önmagát mélyebben ismerő emberré vált. A könyv beszél a hit kríziséről is, hiszen Hildát hívő emberként érte a veszteség,  és nem értette, Isten miért engedte, ami történt, miért nem hallgatta meg az imáját. Egyébként eredetileg a rendező is elkezdett ezzel foglalkozni, de végül arra jutott, hogy mivel ő nem hívő ember, ezt nem tudná hitelesen feldolgozni, ezért, bár voltak hozzá felvételek, ezeket a részeket végül kihagyták a filmből.

A „Magasságok és mélységek” nem egy klasszikus hegymászós film… 

– Valóban nem, de azért hegyen forgatott jelenetei is vannak és bemutatja, mit jelent hegymászónak lenni, mit adhat a hegy ezeknek az embereknek. De hangsúlyosabb benne a gyászmunka, a veszteség feldolgozásának témája. Egy felnőtt életében már történtek traumák, egy párkapcsolati válság, egy válás, vagy például egy hosszan tartó munkaviszony megszűnése: mert ez is gyászmunkát igényel, nem csak az, ha valakit elveszítünk. A film ezt mutatja meg, mélységekbe visz, de mégsem nyomasztó és megterhelő. Aki készen áll szembenézni a saját érzéseivel, annak mindenképpen ajánlom. Én eddig háromszor láttam, ebből kétszer úgy, hogy a vetítést beszélgetés követte: a legtöbb nézőnek katarzist jelentett és mindenkiben mást mozgatott meg.

Akadtak a forgatás során nehézségek?  

– A stábban egy idő után felmerült, hogy a kisbabát „ki kellene írni” a filmből, mert nagyon nehéz egy kisbabával forgatni. De a producer, aki szintén anyuka, azt mondta: Hilda sem tudta az életéből kiírni a babát! Márpedig ha ő meg tudta csinálni, amit megkövetelt tőle a helyzet, akkor a stábnak is meg kell próbálnia ábrázolnia ezt. A csapat ezt elfogadta és alacsony költségvetésből, mindent beleadva végül nagyszerűt alkotott.  S talán épp az egyik gyerekszereplő az, akinek a játékára sokáig emlékezünk majd a film után, ahogy meggyőződésem szerint a rendező, Csoma Sándor nevét is sokan megismerik majd a következő években.