Nemzetközi Fotóművész Diploma

2021.12.15. 20:00

A nemzetközi porondon is bizonyított, és rangos elismerésben részesült Kővári Rudolf

A jenői fotóművész 2020 őszén gondolt egyet, és elhatározta, hogy nemzetközi szinten is szeretné megmérettetni magát, és természetesen alkotásait is. Mára pedig magáénak tudhat egy olyan rangos elismerést, mint a Nemzetközi Fotóművész Diploma, de ez még csak ranglétra első foka, további célok lebegnek még a tehetséges művész előtt.

Bagotai Zsanett

Forrás: Kővári Rudolf

Milyen út vezetett a Nemzetközi Fotóművész Diplomáig?

 

- 2020 őszén gondoltam arra, hogy szeretném magam, és a fotóimat megmérettetni nemzetközi szinten is. A FIAP a legnagyobb múltú szervezet - 1946-ban alapították -, mely fotóművészek számára biztosít rangos elismeréseket, ezért mellettük döntöttem. A másik hasonló szervezet a PSA (Photographic Society of America), ami alapvetően amerikai, de mára az ő nevük is hasonlóan cseng, így nagyjából egy hónapja ott is "megkezdtem az utam a diploma felé". 

 

Mit kell tudni erről a diplomáról?

 

- Az AFIAP a FIAP művésze címet jelenti, mely egy többszintű ranglétra első foka. Mindegyik szint elérésének megvan a feltétele. Ennek az, hogy minimum egy évig sikeresen kell szerepleni nemzetközi fotós pályázatokon, és elérni legalább 8 különböző országban 15 pályázaton 40 elfogadott képet. A fotó elfogadása azt jelenti, hogy az adott pályázatra beküldött összes (általában több száz vagy ezer) fényképet egy szakmai zsűri értékeli, pontozza, és az eléri a meghatározott szintet. Nekem sikerült 1 év alatt 13 országban, 26 pályázaton, 101 elfogadott fotót szerezni, melyből 10 díjazott (Arany, ezüst, és különböző szalagok).

 

Hogyan zajlik a folyamat, jelentkezni kell, mi alapján dől el ki kaphatja meg?

 

- A diplomához, ezeket az eredményeket egy meghatározott formátumú dokumentumban kell összesíteni, és a MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Csoportok Országos Szövetsége) segítségével lehet pályázni. A pályázati anyagot (dokumentumok, és fotók) a FIAP évente elbírálja, és amennyiben pozitívan dönt, értesítenek, majd az oklevelet a magyarországi szervezeten keresztül juttatja el a pályázó részére. Ez lehet díjátadó keretében, bár sajnos erre az elmúlt időszakban a járvány miatt nem került sor.

 

Milyen szempontok alapján pontoz a zsűri, illetve kik foglalhatnak helyet a zsűriszékben?

 

- A zsűri mindig magas szinten kvalifikált fotósokból áll, jellemzően az adott ország képviseletében, de gyakran előfordul, hogy meghívnak külföldieket, így nemzetközileg vegyes az összetétel. Minden pályázaton meg lehet nézni kik ők, milyen diplomával rendelkeznek. A zsűri szempontjaiba - mint általában ez igaz mindenhol - nehéz belelátni, de jellemzően nagyon jó minőségű, szépen komponált, igényes alkotásokat fogadnak el. A pályázatok lezárása után készül egy katalógus, ahol meg lehet tekinteni a díjazott és gyakran az elfogadott képeket is. Sokszor előfordul, hogy ezt könyv formájában, postai úton is elküldik a pályázóknak. Ezek mindig nagyon szép, igényes kiadványok, öröm forgatni, és inspirálódni belőlük - s persze büszkén mutatni a saját alkotásokat is, melyek bele kerültek.

 

Milyen érzéssel tölt el, hogy magadénak tudhatod, ezt a diplomát?

 

- Természetesen nagyon büszke vagyok, de leginkább arra, hogy a feltételeket bőven túlteljesítve sikerült megszerezni. Horváth Imre, a MAFOSZ elnöke tájékoztatott emailben, valamint a FIAP oldalán, a saját fiókomban már látszódik, és hamarosan érkezik az oklevél is.

 

Milyen szakmai elismerések lebegnek még a szemed előtt a továbbiakban?

 

- Mivel ez az első szint, a tervem az, hogy folytatom tovább, és igyekszem feljebb kerülni a minősítésekben. Ez számomra nem csak a sikerekben gazdagít, nagyon sokat segít tovább csiszolni a fotóim minőségén is, hiszen naponta látom a többi pályázó gyönyörű képeit, ami arra inspirál, hogy én is még szebbeket alkossak. Bízom benne, hogy ez sikerül, és nem csak a FIAP-nál, hanem a PSA-nál is sikeres leszek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában