Árvaházból jutott a színpadig – A testépítésben találta meg önmagát Szilágyi Vilmos

16 évesen döntötte el, hogy belevág az álmai hajszolásba, és mindent feltesz egy lapra, hogy testépítő lehessen. Ez mostanra beteljesedett, és országszerte ismerik a nevét, sőt 2018-ban azon kevesek közé tartozott, akik képviselhették Magyarországot az Arnold Classic Europe-on, a világ leghíresebb testépítő és fitnesz bajnokságán.

Hogy milyen rögös út vezetett idáig, és miért éppen a testépítésben találta meg önmagát Szilágyi Vilmos? Most erről beszélgettünk vele!

Kezdjük a gyermekkoroddal, ha jól tudom, kicsit sem volt egyszerű. Mesélnél erről?

- Hát ez a történet egy egész estés mozifilmben is elférne akár, olyan kalandos gyerekkorom volt. Apám lelépett, amikor három hónapos voltam, majd édesanyám elhunyt 3 éves koromban egy balesetben. Utána a nagymamám és a cukorbeteg nagybátyám neveltek, de 6 éves koromra mindketten betegek lettek és nem tudták ezt a feladatot ellátni. Ekkor kerültem árvaházba, amiből szám szerint háromban is voltam, illetve egyszer három évig egy hivatásos nevelőszülő családjában is éltem. Korai tinédzser koromban ismertem meg a jelenlegi családomat, ami hamar kölcsönös szeretetté vált, majd örökbe is fogadtak. Az sem volt egyszerű menet. Mindig azt mondom, hogy szerencsés vagyok, mert jó képességeket örököltem, így tudtam „túlélni” a nehéz éveket.

Mi volt gyerekként a legnagyobb álmod, célod?

- Semmilyen célom nem volt igazából, amíg meg nem ismertem a családomat. Tudtam, hogy valamivel az átlag felett van az eszem, de lusta voltam.

Az álmom egy család volt! Teljesült, sőt sokkal több is, a legvadabb álmaimnál is. Szeretve akartam lenni!

Mikor és miért kezdtél el testépítéssel foglalkozni, és mikor volt az a pont, amikor megfogalmazódott benned, hogy profi szinten szeretnéd űzni ezt a sportot?

- Majdnem minden sportot kipróbáltam, de a gyerekkoromból is adódóan nem voltam jó csapatjátékos. Zárkózott voltam, így esélyem sem volt, még akkor sem, ha jó képességeim voltak. 16 éves koromban ismerkedtem meg az edzéssel, de mellette még fociztam is, így nem érdekelt. Aztán egy nyáron úgy döntöttem, testépítő leszek. Kitartok és kiváló leszek! Az akkori nyári keresetemet teljes egészében táplálékkiegészítőkre költöttem. Emlékszem, ez nem volt túl bő keret, így elég silány minőségűeket tudtam megengedni magamnak.

Mi az, ami motivál a mindennapokban, hogy mindig megcsináld az adott nap edzésmunkáját?

- Élvezem az edzéseket, élvezem az életem, a munkám, mindent! A motivációm leginkább az, hogy úgy gondolom, még nem értem el azt, amire képes vagyok.

Milyen versenyeken jártál eddig, és mi az az eredmény, amire a legbüszkébb vagy?

- Nagyjából tíz versenyen vettem részt, ebből hármat nyertem meg, és két ezüstöt szereztem. Az összes győzelmemre büszke vagyok, de nem azért, mert nyertem, hanem inkább az útra, amit bejártam, hogy elérjek a győzelemig.

Hogyan kell elképzelni egy versenyfelkészülést?

- Nos, itt sok tévhit van, az éheztetéstől a szomjhalálig, így igyekszem részletesen elmondani. Nagyjából 16-20 heti diétáról beszélhetünk, ami fokozatosan csökkentett szénhidrátbevitelt és fordított arányosságban növekvő fehérjét jelent, magas rosttal. Az adott mennyiséget aktivitáshoz és testi adottságokhoz mérten számoljuk ki. Én például 1 kg húst megeszem egy nap, és nem eszek szénhidrátot.

Tehát ez megy a verseny hetéig, természetesen folyamatos kardió edzésekkel kiegészítve. Az utolsó héten pedig egy extrém magas vízbevitel után hirtelen megvonjuk a vizet egy minimális időre, így késztetve a testet a felesleg „kihajtására”. Ezt hívjuk vízhajtásnak. Majd a verseny előtti 24-36 órában elkezdjük a zsírmentes izomzatot kitölteni szénhidráttal, hogy kiteljesedjen az összhatás.

Sok lemondással jár ez a sport, ilyenkor felértékelődik a szabadidő. Mennyi szabadidőd van általában és mivel/kikkel szereted a legjobban eltölteni?

- Úgy gondolom, nem jár sokkal több lemondással, mint bármi más cél, sport vagy hivatás az életben. A sebész egész nap műt, én egész nap edzéseket tartok. Az étkezés és az edzés együttesen nem vesz el a napomból 3-4 órát (főzéssel együtt). Illetve már annyira automatizált az egész, hogy a mindennapjaim részévé vált. Szabadidőm nem sok van, vagyis leginkább semmi. Ez egy komplex kérdés, mert sok irányban kell kiegyensúlyozottan teljesíteni. Dolgozni, edzeni, párkapcsolattal törődni, családra időt szakítani, barátokkal foglalkozni. És akkor ezek után jön az „énidő” és a pihenés – ha jön.

Mi a legszebb és mi a legnehezebb oldala ennek a sportnak?

- A legszebb az, hogy a győzelem nem közvetlen. A győzelem, mint az életben máshol is, nem tudjuk mikor jön el. Megtanultam kitartani, most pedig arra törekszem, hogy másokat is kitartásra bírjak. Megismertem több ezer embert, más ember lettem általuk. Nem voltam csapatjátékos, mára már saját csapatom van.

Nehézség? Abbahagyni egyszer, na az biztosan nehéz lesz!

Személyi edzőként is tevékenykedsz, mi a legfontosabb, amit át szeretnél adni azoknak, akik téged választanak edzőjüknek?

- Élvezet. Az első amire törekszem, hogy élvezzék amit csinálnak. Aki kényszerből mozog, sosem fog kitartani. Szeretni kell azt, amit a mozgás ad, élvezni az apró sikereket is. Ez után pedig el kell kezdeni kőkeményen dolgozni. Mert ha már élvezik, miért ne lehetne céljuk is? A kemény munka megtérül, ezt igyekszem tanítani. A nehézségek csak azoknak a vállát nyomják, akikről az élet azt feltételezi elbírnak velük. Amivel bombázom a körülöttem lévőket: Ha van egy problémád, megoldást keress, ne kifogást!