A négylábú társ, aki a jelenben tart – Ismerjék meg Tarsoly Márta és Panda gyönyörű történetét

Az egyesület

Kedves, csinos lány fogad az egyik fehérvári társasház kis lakásában. Tarsoly Márta mosolyog, természetesen és szívből. Panda, a nagy berni pásztor érdeklődve köszönt, szagol és megbök finommeleg orrával. Nem tolakodó, s miután konstatálta, hogy gazdája örömmel fogad, leheveredik mellénk a földre, s elterülve szuszog a ventilátor hűsítő környezetében. Márta mesélni kezd. Barátaival 2003-ban alapította az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesületet, melynek azóta is vezetőségi tagja. Programjaik az integrációs célú rendezvényekre koncentrálnak, gyerekeknek tartanak esélyórákat az iskolákban, mozgássérülteknek sport- és kulturális rendezvényeket szerveznek. Mára körülbelül negyvenfős a tagság, de mint Márta mondja, nem túl sok az elérhető mozgássérült a környéken, akiket aktivizálni lehet. A szervezet azonban integrált, vagyis épek és sérültek egyaránt tevékenykednek benne. Most például egy kiállítást szerveznek szeptemberre, az Öreghegyi Közösségi Házban, ahol egy sorstárs munkái lesznek majd láthatók. E köré szerveznek alkotónapot is, hogy a többieket is aktivizálják. Márta mindemellett civilben ügyintéző egy cégnél.

A székbe kerülés

Márta tovább mesél: 20 éves korában került kerekesszékbe: – Friss jogsival, Balatonra szerettem volna menni, de nem jött össze egy kanyar. Eltörött a gerincem, és azóta ülök kerekesszékben. Négy évig teljesen zártam a világ elől, úgy voltam vele, hogy így nem szeretnék élni. Ezután hoztam a döntést: vagy örökre a négy fal közé leszek zárva és sajnálom magam, vagy megnézem, milyen így élni – emlékezik vissza, ahogy a nehézségekre is. Hiszen akkoriban még nem volt annyi lehetőség, sem akadálymentesség, sem közösségi élet vagy munkalehetőség területén. – Nekem akkor a családom volt a háttér, sokat segítettek a nehézségek feloldásában. Az volt nagy váltás az életemben, amikor indult egy országos szinten is egyedülálló rehabilitációs képzés Székesfehérváron, megváltozott munkaképességűek számára. Európai üzleti asszisztens és irodavezetői képesítést kaptunk – akkor indult el bennem az élet: megismerkedtem hasonló emberekkel, elkezdtünk programokra járni és a képzéstől is sokat kaptunk. Ott ismerkedtem meg azokkal is, akikkel később együtt teniszeztünk, majd akikkel az egyesület is szerveződött.

Ugyanezzel a hármas, négyes baráti körrel hoztunk létre olyan ruházati vállalkozást, amely kifejezetten mozgássérült embereknek varrt ruhákat. Ez tíz évig működött.

Korai kutyaszeretet

Márta gyerekkora óta szerette a kutyákat, de kezdetekkor még – mint mondja –, a „régi típusú kutyatartás” híve volt a családja: a kutyának az udvaron a helye! címszóval. – Majd balesetem után lett egy kutyám, amellyel már közelebbi kapcsolatba kerültem. Az életem aztán költözések sorozatából, kis lakásokból állt, s ekkor hozott össze a sors egy olyan egyesülettel, amely kifejezetten mozgássérült-segítő kutyák képzésével foglalkozott. Akkor került hozzám próbaidőre egy kutya, de sajnos hamar kiderült, hogy az akkori életemben, környezetemben, apró lakásomban nem tudom vállalni őt. Ezért volt jó, hogy próbaidőt szabnak meg az ilyen segítő kutyák és a leendő gazdák között. Így végül nem került hozzám. Majd, amikor végre családi házba költöztem, éreztem úgy, hogy na, most jött el az idő, hogy legyen kutyám. Ez volt hat évvel ezelőtt – meséli Márta, most már ismét egy apró lakásban, ahová azonban már hűséges társa is elkísérte. Szőnyegként terül el a nagy berni pásztor a földön, úgy hallgatja közös történetük kezdetét: – Kitaláltam magamban, hogy most már kell kutya, s hamar meghatároztam azt is, akkor a férjemmel együtt, hogy milyen típus az, ami számításba jöhet. Azt tudtam, hogy nagytestűt szeretnék, s olyat, ami viszonylag kis mozgásigényű, igazodva a helyzetemhez. Utánaolvasva került végül képbe a berni pásztor, ami amúgy is egy kísérő kutya, nagyon gazdaigényes, ragaszkodó fajta, nem túl nagy mozgásigényű, emberszerető, állatszerető, nagyon jól alkalmazkodó családi kutya. Ahogy ezt kigondoltam, másnap egy ismerősöm mesélte, hogy a környezetükben valakinél most születtek berni kiskutyák. Már akkor tudtam, hogy lány kutyát szeretnék, s ő volt az egyedüli, így még csak választani sem kellett. Pár héten belül, apukámnak köszönhetően, hozzánk is került Panda.

Márta és Panda

Volt udvar, de sokat volt Mártával bent is az eb. – Sokat kaptam tőle. A legfontosabb, amit említenék, a gondoskodás. Velük foglalkozni kell és szeretne is az ember. Ez olyan kapcsolatot alakít ki, amit tényleg csak az anya-gyerek kapcsolathoz lehet hasonlítani. Aki kutyás, az tudja, hogy ez nem túlzás, aki nem, az időnként annak érzi. Mert hát nyilván nem a gyereke az embernek, de gondoskodás, kapcsolat szintjén mindenképpen hasonló. Például amikor hazamész, s ő mindenképpen örül neked. Úgy fogad el, ahogy vagy. Nem kérdőjelezi meg, miért mondod ezt, miért csinálod ezt, miért van rosszkedved. Ő egyszerűen úgy imádja a gazdát, ahogy van. Ezt megtapasztalni csodás élmény. A kutya… hogy is mondjam…, visszahoz a jelenbe. Az ember, még ha hajlamos is a múlton, a régi sérelmeken rágódni vagy éppen a jövőn aggódni, akkor is itt tart a jelenben. Most ezt kell csinálni vele, most ki kell vinni, most kell megoldani a problémákat, dolgokat. Ahogy egy gyerek is. Az, hogy a jelenben tart, nagyon sok problémából ki is emel – felvidít.

Panda és gazdája, Márta egy éve költözött a fehérvári lakótelepre, ahol nagy park áll rendelkezésükre a napi sétákhoz. Az udvari kutyából hirtelen sétálós benti kedvenc lett, ami okozott azért nehézségeket, akkor is, ha korábban jártak terápiás képzésre, s tanulta a pórázon közlekedést. – De hát mégiscsak egy kutya, érzi a szagokat, látja a macskát… – emlékezik vissza a kezdetekre Márta, aki mégis tudta, mit kell tenni: „bekeményített” – persze nem fizikailag –, és a kutya számára hamar kiderült, hogy ki is a főnök. Hallgatni kell a gazdára. Azóta jöhet macska, bármilyen izgalom, Panda nem mozdul el a kerekesszék mellől. Csak ránéz Mártára, „tudom, maradok”, és sétálnak tovább.