Németh János szabadbattyáni fegyverkovács alkotásai Csehországban kerülnek kiállításra

Még pontosabban ifjabb Németh János szabadbattyáni fegyverkovács műhelyéből a kicsit több mint húszezer lakosú Jindrichuv Hradec nevezetű cseh városba, ahol – büszke idők – 1688 és 1690 között a későbbi erdélyi fejedelem, Rákóczi két diákévet is eltöltött.

Nos, mint azt már lapunkban megírtuk, a Magyar Nemzeti Múzeum kérte föl januárban Jánost, kapjon szerszám után, hiszen nagy presztízsű fegyverek készítésére van igény Csehországból. Emberünk a május végi határidő előtt elkészítette a három fegyvert, amelyekhez hasonlókat az 1600-as évek végén, az 1700-as évek elején viseltek a katonák mifelénk. (A Nemzeti Múzeum segíti Jindrichuv Hradec városának készülő Rákóczi-kiállítását.) A dél-csehországi városkában a rendszerváltozás előtti időkig volt állandó Rákóczi-tárlat, amit aztán lebontottak, de végre, 2018-ban ismét előszedték a régi anyagokat, most 2020-ban pedig úgy tűnik, igazán príma kiállítást állítanak össze.

Ifjabb Németh János második generációs fegyverkovács. Nevét, hivatását, szenvedélyét mind édesapjától kapta örökségbe. Az apa, Németh János is fegyverkovács

Az ifjú, 39 éves Jankót – édesapja hívta egy, a Fejér Megyei Hírlapban pár éve megjelent, egy róla szóló cikkünkben így – az elmúlt napokban céhes szóhasználattal élve felszabadította mestere, látván az elkészült kovás pisztolyt. („Föl is szabadított édesapám így, házon belül, mert azért egy pisztoly tele van rugókkal, az egy szerkezet, annak működnie kell!”) Szabadbattyánban egy tercián dolgozik a két fegyverkovács, de külön műhelyben.

Ifjabb Németh János – aki tehát nem inas már, így aztán a Jankó nevet sem használjuk többször – még a fegyverek futárpostára adása előtt megmutatta lapunknak azt a kovás pisztolyt. Egy kerti asztalra kitett pisztoly kakasa fölött üldögélve beszélgettünk vele mesterségről, hagyományról, fegyverekről, lakatosokról.

János gyerekkorában kalapácshangra ébredt a hétvégi reggeleken.

– Nekem választásom nem volt, nekem ez volt a hobbi, én ezt láttam, ebben nőttem fel. Hat-hétéves koromban, apa szokta mondani, a satupadon lógtam a műhelyében, néztem, hogy mit reszelget – mesélte János, aki eredeti végzettsége szerint marós. Mint mondta, ez is kapcsolódik a fegyverkovács mesterséghez, a forgácsolás, az esztergálás fogásai jó, hogy kézben vannak.

– Rengeteg minden kell hozzá, a kovácsolástól az asztalos szakmán keresztül a lakatosságig – sorolta. – A fegyverkovács szakma a lakatosságból indult. A lakatosok igen kiváló mesterek voltak, a rugók, a kovácsmunka, a díszítettség… Mindeneknek az őse a lakatosok – mondta ki János. – Mindegy, hogy mi a tanult szakmája annak, aki erre adja a fejét, mert nem lehet ezeket kikerülni, az asztalosságot, a csontfaragást, a díszítést, egy szintig mindegyik szakmába bele kell merülni– magyarázta a fegyverkovács. De álljunk meg egy szóra a szónál! János hagyományőr is, muskétás, nemcsak fegyverkovács!

– Akiknek én fegyvereket készítek, jellemzően ők is hagyományőrök, olyan emberek, akik múltat idéznek. A mi témánk édesapámmal a 16–17. század, a török–magyar csaták korszaka.

Vagyis nem véletlenül fogadott bennünket muskétás öltözetben. Ruhája kézzel varrott. Különleges a gatya, annak bősége azt volt hivatott mutatni a korban, hogy mennyire volt gazdag a viselője. Minél buggyosabb, annál nagyobb a gazdagság.

– A kalap nagyon lényeges, fejfedő nélkül a korban nem közlekedtek. Nyáron az én ruhám kicsit meleg most, de ez annak is betudható, hogy a 16–17. században alacsonyabb volt az átlaghőmérséklet. Ez a ruha lényege szerint annyira leszigetel, hogy egy kiadós beleizzadás után az izzadság hűtésként működik, ha nem gombolom ki, ha nem vetkőzöm ki belőle – ismertette János.

A fiatalember hitvallásában is követi apját: csak eredeti, hiteles fegyvereket készít, a római kortól 1848-ig mindenre kapható, de ami utána van, az már nem érdekli: Coltok, emberölés nem, díszfegyverek igen!