Rázós esetek is előfordulnak nyaranta a Velencei-tó partján

Akkor ott mindenki tudja, hogy valami történt.

Az éles hanggal sokszor persze csak figyelmeztet a mentő, megelőzi a bajt, de van úgy, hogy nehéz feladat elé állítja őt az élet. Ezekről a helyzetekről mesélt nekünk a szakember, aki, kollégáival egyetemben az idei nyár vége felé is épp olyan éles szemmel teszi a dolgát, mint szezon kezdetén. De van mit mesélnie – sajnos…

Schwanner Róbert kilenc éve kezdett el vízimentéssel foglalkozni – ebből két évet a Balatonon töltött, a többit pedig a Velencei-tó partján. Róbert nyarai ugyanis – lévén tanár – szabadok, így erre az időszakra keresett elfoglaltságot. Munkájára egyre nagyobb szükség van – tekintve, hogy a törvények szerint ez a második nyár, amikor már a szabadstrandokon is kötelező a vízimentő alkalmazása. De nincsenek elegen, mondja – kevés a szakképzett kolléga. Sokéves tapasztalatából egy évekkel ezelőtti történet jut először eszébe, ami még a Balatonon történt. Szerencsére nem sérült meg senki – vetíti előre, de akár nagyobb baj is lehetett volna. Hasonló eset ugyanis gyakran megtörténik a strandok közelében.

Ritka a köszönet

– Tihanynál nagyon hirtelen bukik le az erős szél a vízre, ezért nagyon oda kell figyelni, mennyire távolodik el valaki a parttól, főleg sporteszközzel. Azon a napon is szóltam mindenkinek, hogy maradjanak bóján belül. De volt olyan vízibiciklis, aki, mire hátranézett, már jelentősen bóján kívül volt, tartott a Balaton közepe felé. Mentőcsónakkal mentünk utánuk, de addigra már egy vitorlás is észrevette őket, aki visszahúzta a biciklit a strand széléig. Közelebb azonban nem tudta, így onnan én a hajóval még másfél órát küzdöttem, hogy széllel szemben vissza tudjam vonszolni a gépet a helyére – meséli a gyakori, figyelmetlenségből adódó és sok energiát felemésztő helyzetet a vízimentő.

Köszönetet ritkán kapnak a segítségért a vízimentők, bár Róbert azt mondja, csak a dolgukat végzik. Az emberi felelőtlenség azonban ritkán ismeri a határokat. Számtalan erre a példa, mondhatni, mindennapos, a Velencei-tó partján is.

– Például amikor lejön egy társaság a strandra, és letelepednek. Elmegy egyikük úszni, majd visszajön, szó nélkül fogja a kocsikulcsát, a cuccait azonban ott hagyja és elmegy – idéz fel egy minap történt esetet Róbert, aki, a vízirendőrökkel karöltve órákon át kereste az illetőt, mire kiderült, hogy már Székesfehérváron van a lakásában. De három óra úgy telt el, hogy nem lehetett tudni, mi van vele. Persze az alkohol is nagyon sokszor okoz problémát, emeli ki, főleg a hőségriadós napokban. Ilyenkor azonban, bármilyen „edzett” is valaki, leginkább az alkohol győz. Nem véletlen, hogy volt, akit a bokor alól szedtek ki, és próbálták magához téríteni.

Hol van a gyerek?

Rázós és stresszes a gyerekek eltűnése.

– Az ilyen nagyon megvisel mindenkit, hiszen nem lehet tudni, hogy a vízben tűnhetett-e el vagy a parton. Nem tudjuk, hol kell keresni. Nemrég is volt ilyen, de szerencsére meglett a gyerek, nem lett tragédia. Mint kiderült, máshol játszott, mint ahol eredetileg elkezdte – mondja a vízimentő, akihez gyakran már pánikhangulatban jönnek oda a szülők, hogy eltűnt a gyerek. Ilyenkor nagyon nehéz velük kommunikálni – teszi hozzá. Volt, aki teljesen elvesztette a realitásérzékét: – Azt mondta, piros esőkabát volt a gyereken, majd visszakérdeztünk, hogy itt, a strandon? Akkor jött rá, hogy nem, az négy nappal ezelőtt volt, amikor eső esett. Amikor tehát idáig fajul a helyzet, a szülők is nagyon stresszes állapotban vannak – mondja Róbert, s nem véletlenül emeli ki azt, aminek egyébként egyértelműnek kellene lennie: a szülők közül valakinek mindig figyelnie kell a gyerekre, ne hagyjuk őket egyedül elmászkálni! Mert először lehet, hogy csak három méterre megy el a kicsi, de aztán öt méterre, majd már nem találjuk…

– Más esetekben pedig mi találunk felügyelet nélkül gyereket. A legnehezebb, ha olyan pici, hogy még kommunikálni is alig lehet vele. Nemrég egy kétéves gyerektől próbáltuk megtudni legalább azt, hol volt a plédjük, milyen a törölközőjük.

Otthon maradt a tabletta

Több alkalommal előfordul az is egy-egy szezonban, hogy a rendszeresen gyógyszert szedők otthon felejtik a piruláikat. Ilyenkor azonban a vízimentő nem nagyon tud segíteni, hiszen nem tud új receptet felírni, gyógyszert nem tud adni a strandolónak. Akadt már olyan is, aki direkt nem vette be a gyógyszerét, hogy fogyaszthasson alkoholt, és sajnos vele is lettek problémák, segíteni kellett. A kánikulai hétvégéken egy-egy strandon akár 3-4 ezer ember is megfordul. Ilyenkor még az is kevés lenne, ha minden lejáróhoz állítanának egy vízimentőt, de szerencsére – vélekedik Róbert – a mentő azért számíthat arra, hogy az emberek figyelnek egymásra. Nem úgy akkor, ha kevesen vannak – akkor szétszóródva, alig-alig figyelve a másikra strandolnak az emberek.

– A vízimentő akkor dolgozik jól, ha nem kell mentenie – szögezi le a szakember. Érti ezalatt azt, hogy folyamatosan nézi az időjárást és a strandolókat a mikrokörnyezetében. Jelez, ha veszélyes helyzeteket lát – például amikor a szörfözők mennek a strandolók közé vagy ha vihar közeleg. Elsőfokú viharjelzésnél még csak a bóján belülre tessékeli a népeket.

A második fokúnál azonban már partra hívja őket. A szörfözőkhöz pedig, ha nem hallják a kérést, bizony vízirendőrt hívnak.

Komoly baleset lehet ugyanis abból, ha keresztülszeli egy szörfdeszka a fürdőzőket – ahogy történt ez nemrég egy magyar strandon, ahol megsérült egy strandoló.

Ahhoz azonban, hogy min­denki jó élményekkel térhessen haza a strandról, összefogás kell: vízimentőké és fürdőzőké egyaránt.