Kiszakadni a hétköznapokból

2023.02.11. 14:00

Egykori szépségkirálynőnk „Lizzie-nek" érezte magát Olaszországban

Az alcsúti felmenőkkel bíró Szick Petra Dóra barátnőjével a napokban Rómában járt, ennek részleteit osztotta meg a feol.hu-val. Sőt arra is választ kaptunk, mivel tölti a Valentin-napot.

Kecskés Zoltán

Szick Petra Dóra a Colosseumot is meglátogatta.

Forrás: Interjúalany

Biztosan sokaknak ismerős lehet a „Csáó, Lizzie" című film, amely a 2000-es évek elején lázban tartotta a tinédzsereket. Az álomba illő történetben Hilary Duff egy véletlen folytán popsztárrá változik és hangjával meghódítja a római szíveket. Hasonlóan érezte magát Szick Petra Dóra is, aki újra tiniként járta az utcákat.

– Mintha az összes fájdalom kiszakadt volna belőlem – kezdte beszélgetésünket a húszas éveiben járó szépség, aki nehéz időszakon van túl, hiszen bár rátalált a szerelem az elmúlt hónapokban, mégsem úgy jött össze a dolog, ahogy akarta.

– Rómában végre úgy éreztem a barátnőm társaságában, hogy nem vagyok egyedül a fájdalmammal és minden érzésem helyénvaló. Elmúlt a kirekesztettségem, megnőtt az önbizalmam, megváltozott némileg az életszemléletem. Most úgy érzem, mintha kicseréltek volna és tisztábban látom a dolgokat. Ahogy az irodalomban is, a befejezés többféle lehet. Van, hogy boldog, de van, hogy szomorú. Van, ami nem várt fordulatot hoz. Néhány könyv végén nyitva marad az ajtó a folytatáshoz, és persze vannak mesebeli befejezések is, amikor a lány megkapja hercegét. Befejezések, amiktől átértékeljük saját életünket, és a világban betöltött szerepünket. Úgy érzem, most nekem ebben a pár napban sikerült és már nem fájdalommal gondolok vissza, hanem emelt fejjel megyek tovább.

Kérdésünkre, hogy mi vár rá a Valentin-napon mosolyogva válaszolt.

– Idén magamat fogom elcsábítani egy csokor virággal, egy forró fürdővel és egy jó kis sorozat nézéssel, no meg persze a hatalmas szingli partival a barinőimmel, azt hiszem.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!