Ország-világ

2020.09.10. 10:58

Lovrencsics: a Fradi játékosait fűti a revánsvágy

Abban a pillanatban, ahogy a sorsolásnál megkapták a horvát csapatot, érezték a visszavágás lehetőségét.

Lovrencsics Gergő szerint a Ferencváros labdarúgócsapatának minden tagját fűti a revánsvágy a Dinamo Zagreb elleni szerdai Bajnokok Ligája-selejtező előtt.

A magyar bajnokcsapat kapitánya egy sérülés miatt négy hetet hagyott ki, de pénteken a Paks elleni hazai találkozón már ott lehet az együttesben. A M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön elmondta, egyelőre nem tudja mennyit bírna, és az is kérdés, hogy Szerhij Rebrov vezetőedző számít-e rá ezen a meccsen, amelyen az eltiltott Botka Endre hiányában ő az egyedüli jobbhátvéd.

Lovrencsics Gergő megjegyezte, nehéz volt kívülről nézni, hogy milyen jól teljesít a csapat, menetel a Bajnokok Ligájában, aminek természetesen ő is a részese szeretne lenni, ugyanakkor nem szabad kapkodnia a visszatéréssel.

A BL-selejtezővel kapcsolatban azt mondta: abban a pillanatban, hogy a sorsolásnál megkapták a horvát csapatot, érezte a visszavágás lehetőségét és társait ismerve, a többiek is szeretnének elégtételt venni a tavalyi 4-0-s vereségért.

Hozzátette, a Dinamo több meghatározó játékosát is elveszítette, azonban továbbra is erős csapat, de a Ferencvárosnak ezúttal jobb esélyei lesznek a továbbjutásra, mint egy évvel ezelőtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában