Európa-liga

2019.10.23. 22:35

Goncsarenko szerint meghatározó lesz a Fradi elleni két meccs

Az eddigi két vereség miatt nagyon meghatározó lesz az a két mérkőzés, amelyet a CSZKA Moszkva a Ferencvárossal fog játszani az Európa-liga csoportkörében – jelentette ki Viktor Goncsarenko, a CSZKA vezetőedzője szerdai, moszkvai sajtótájékoztatóján.

A CSZKA csütörtökön este az orosz fővárosban fogadja az FTC-t, majd november 7-én játszik Budapesten.

„A Ferencváros elleni meccsek meglátásom szerint jelentősen befolyásolják a csoport sorsát. Figyelembe véve, hogy két mérkőzést elveszítettünk, ez a két összecsapás meghatározó lesz”

- nyilatkozott az orosz hadsereg csapatának trénere. „Az együttes jó hangulatban készül” – tette hozzá.

Goncsarenko elmondta, hogy elemezték az FTC nemzetközi és hazai bajnoki találkozóit, és megfigyelésük szerint a magyar csapat stílusát a labdatartás, az építkező támadás jellemzi, ritkák a hosszú passzok. A vezetőedző úgy véli, ebből a szempontból a Ferencváros hasonlít a másik két csoportriválisra, a Ludogorecre és az Espanyolra.

A szakember kiemelte: a magyar együttesben sok a légiós, és a középpályát ukrán játékosok határozzák meg.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Ferencváros edzőjével, Szerhij Rebrovval még nem találkozott, a csütörtöki nap jó alkalom lesz a megismerkedésre.

Saját csapata taktikájáról Goncsarenko úgy fogalmazott: a CSZKA nem kíméli majd magát, kezdeményezni fog, ha lehet, már az ellenfél térfelén. Mint mondta, a céljuk egy korai gól, mert annak nagyon fontos lélektani hatása lenne.

A CSZKA Moszkva-Ferencváros találkozó magyar idő szerint 18.55 órakor kezdődik majd csütörtökön.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában