Versenyt is szerveznek

2019.05.13. 14:41

Júliusban rendezik az Armel Operafesztivált

Két magyarországi előadást Bécsben is bemutatnak.

Forrás: Shutterstock

A budapesti Müpa és a bécsi MuTh Színház ad otthont július 2. és 6. között az Armel Operafesztiválnak, amelyen öt produkciót tekinthet meg a közönség.

A fesztiválon olyan opera-előadásokat lehet látni, amelyeket máshol nem, s a színházi irányzatok szinte mindegyike helyet kap a műsorban – hangsúlyozta Vajda Gergely, a fesztivál művészeti vezetője a programot bemutató hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A fesztivál nyitónapján, július 2-án a Müpában az Izlandi Operaház Brothers című előadása látható Kasper Holten rendezésében, másnap egy belga produkció, az Egy eltűnt férfi naplója című kortárs mű bemutatója lesz Ivo van Hove rendezésében.

Az Armel Opera Festival két magyarországi előadást mutat be Bécsben. Mozart Figaro házassága című művét Szabó Máté rendezésében tekinthetik meg az érdeklődők július 4-én. Az előadást a Co-Opera nemzetközi operaszínpadokon is jól ismert énekesei mellett a Győri Nemzeti Színház karmestere, énekkara és zenekara közreműködésével mutatják be.

Dargay Marcell és Horváth Csaba El valahová című operájának ősbemutatóját július 5-én tartják Horváth Csaba rendezésében.

Az előadás a Forte Társulat művészeivel, két operaénekessel, a Metrum Ensemble és a Trafó Kortárs Művészetek Háza együttműködésében jön létre. Az előadás a bécsi bemutató után a budapesti Trafóban lesz műsoron.

Az előadásokra belépőjeggyel rendelkező nézők ingyenes operabusszal utazhatnak Budapestről a bécsi előadások helyszínére, regisztrálni az [email protected] címen szükséges. A busz az előadás után azonnal indul vissza Budapestre.

A fesztivál záró előadásaként – amelyre már minden jegy elkelt – július 6-án Mozart Don Giovanni című darabját láthatja a közönség a Müpában Alföldi Róbert rendezésében. A produkciót Alföldi Róbert Ecuadorban állítja színpadra az Ecuadori-Magyar Zeneművészeti Alapítvány és az Armel Opera Festival koprodukciójában. A közönség ebben a darabban láthatja a főbb szerepekben az Armel Operaversenyen kiválasztott három énekest. A fesztiválon a nemzetközi zsűri a legjobb előadót és a legjobb produkciót is díjazza, az eredményhirdetés július 7-én lesz a Müpában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!