Kolozsvár

2018.02.22. 16:18

Rendezvénysorozat ünnepli az 575 éve született Mátyás királyt

Péntektől vasárnapig tartó háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik szülővárosában, Kolozsváron Mátyás királyt születése 575. évfordulóján.

Az Amaryillis Társaság által immár 26. alkalommal megszervezett reneszánsz hangulatú kolozsvári Mátyás-napoknak az ad különös jelentőséget, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Mátyás-emlékévvé nyilvánította a 2018-as évet, amikor a Hunyadi Mátyás születésének évfordulója mellett királlyá választása 560. évfordulóját is ünnepeljük.

Pénteken, Mátyás születésének 575. évfordulóján a nagy királyról nevezik el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületének az auláját, ahol a névadás után Lupescu Radu történész, az egyetem tanára tart előadást az 1458-as királyválasztás körülményeiről.

A szombati programok Mátyás király életét és uralkodását, ezáltal pedig a magyar királyság virágkorát elevenítik fel. A korra jellemző életmódot és mesterségeket mutatja be a szigethalmi Emese Park harminc fős várnépe. Az Udvarhelyi Táncműhely Az aranyszőrű bárány című táncjátékával szórakoztatja a közönséget, majd Pennaforgatók Mátyás király mesebirodalmában címmel kiállítás nyílik a kortárs magyar illusztrátorok fiatal generációjának munkáiból. Délután Marosán Csaba színművész Mátyás király udvarában jártam című előadását, majd a Csíkszeredai Fesztiválkórus reneszánsz kórusművekből összeállított hangversenyét nézheti meg a közönség.

Mátyás király lovas szobra, Fadrusz János 1902-ben felavatott alkotása a gótikus Szent Mihály-templom előtt Kolozsvár főterén
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szombat este felvonulást szerveznek Kolozsváron a Mátyás király adományából épült Farkas utcai református templomtól a főtéri Mátyás-szoborcsoportot érintve a király szülőházáig. A szervezők bejelentése szerint 575 égő fáklya fog emlékeztetni a király születése óta eltelt évek számára. A szülőház falain szombat este Bordos László Zsolt tematikus háromdimenziós épületvetítését nézheti meg a közönség. A szombati estét a Musica Historica régizenei együttes koncertje és az Amaryllis együttes reneszánsz tánca zárja.

Vasárnap ünnepi istentisztelettel, régizenei koncertekkel és reneszánsz táncbemutatóval zárul a programsorozat.

Borítóképünkön látogatók érkeznek Mátyás király kolozsvári szülőházába. Az épület jelenleg a Kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem könyvtárának és egyes tantermeinek ad otthont.

MTI Fotó: Bíró István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!