Krimi

2024.02.15. 20:46

Megszülte, majd kidobta az ablakon csecsemőjét egy fiatal budapesti nő karácsonykor

Eljárást indított a rendőrség egy nő ellen, aki a gyanú szerint tavaly karácsonykor életképes gyermeknek adott életet egy józsefvárosi társasházban, majd az újszülöttet kidobta az ablakon a belső világítóudvarra; a kislány holttestét egy hónappal később találták meg.

MW

Mátét 30 nap múlva örökbe lehet fogadni, ha nem jelentkeznek érte addig a hozzátartozói

Forrás: Shutterstock

Fotó: estherca

Fülöp Gergely, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a 22 éves nőt 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

Tájékoztatása szerint a gyanúsított eltitkolta a terhességét, bő ruhákat hordott, rokonai így nem gyanakodtak arra, hogy gyermeket vár. 

December 26-án, a szülés előtt családtagjai mentőt hívtak hozzá erős fájdalmai miatt, de ő nem engedte magát megvizsgálni, azt állította, hogy vesegörcse van.

A vizsgálat adatai szerint a nő aznap szülte meg a kislányt a fürdőszobában, majd a hat méter magasan lévő ablakon át a használaton kívüli, lomokkal teli világítóudvarra dobta.

Az orvosszakértő megállapította, hogy a gyermek életképesen jött a világra, halálát kihűlés, illetve az elvágott köldökzsinór csonkján át bekövetkezett erős vérzés okozta.

Az újszülött holttestét ez év január 27-én találták meg a józsefvárosi gangos társasház világítóudvarában, miután az egyik szomszéd jelentette, hogy erős, kellemetlen szagot érez.

A gyanúsított nőt elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá annak megállapítására, hogy felmérhette-e tette súlyát és következményeit; a szakemberek szerint mentálisan ép, így büntethető.

Meggyanúsítása után a nőt igazságügyi nőgyógyász szakértő is megvizsgálta, így bizonyossá vált, hogy szült a bűncselekmény időpontjában.

Szerdai kihallgatásán nem ismerte be tettét, nem tett vallomást és a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be.

A BRFK kezdeményezte a nő letartóztatását.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában