Hála

2023.10.05. 05:00

Köszönetet mondott a gyors segítségnyújtásért az Erdőkertesen kútba esett lány családja (videó)

A 15 éves Anna egy Pest vármegyei ház udvarán álló kútba zuhant.

MW

A fiatal lány szerencsésen megúszta a balesetet

Forrás: Bors

Fotó: Gödöllői HTP

Rémálomba fordult a vasárnap egy erdőkertesi háznál, miután egy tinilány belezuhant egy 8-10 méter mély kútba. 

A kútban körülbelül derékig állt a víz, ebbe esett bele a riadt lány, Anna. A szerencsének köszönhetően nem sérült meg súlyosabban az esés közben, információk szerint nem vesztette el az eszméletét és végig kommunikált a segítségére érkezőkkel. 

A Bors úgy tudja, hogy a közelben tartózkodott a lány családja is, akik azonnal értesítették a mentőket és a katasztrófavédelmet. Végül a kiérkező egységek egyik tagja mentette ki a lányt:

A kút maga hat-nyolc méter mély volt, benne pedig derékig ért a víz, így a fiatal önerőből nem tudott kimenni. Az esethez a gödöllői hivatásosok és az Aqua ÖTE önkéntesei siettek ki. Egy fő leereszkedett, a fiatalt pedig kötéltechnika segítségével emelték ki a kútból

– árulta el a lapnak Csámpai Attila a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták

– írták később Facebook-oldalukon, ahol egy videót is mellékeltek a drámai percekről. Ezen az látszik, ahogyan Annát az egyik tűzoltó segíti ki a mélységből, végül pedig nyakmerevítőben és hordágyra téve segítik be a mentőkocsiban.

A fiatal családja a poszt alatt köszönte meg a tűzoltók munkáját:

A családunk nagyon hálás a gyors segítségnyújtásért. Szerencsére nem történt nagyobb baj

– írták. 
A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!