innováció

2018.03.24. 19:01

Varga Mihály: a vállalkozói szellem határozza meg egy nemzet gazdaságát

Rekordszámú hazai és határon túli csapat jelentkezett idén az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedőre.

Egy nemzet gazdaságát hosszú távon az emberekben lévő vállalkozói szellem és a képesség az innovációra határozza meg. Szerencsére az idei Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő résztvevőiben mindkettő megvan – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a vetélkedő Kárpát-medencei Nemzeti Döntőjét követően a díjak átadásakor szombaton Budapesten.

A miniszter hozzátette, hogy a vetélkedőre, amely a pénzügyi, gazdasági ismeretek világát viszi közelebb a diákokhoz, idén rekordszámú, 126 csapat jelentkezett.

Varga Mihály felidézte, hogy 2013-ban azért látták szükségesnek a sikeres vállalkozásokért elismerő díjak átadását, mert úgy gondolták, jó példát kell mutatni más vállalkozásoknak, és el kell ismerni a magyar gazdaság sikertörténeteit.

A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy 2010 után indult el Magyarországon az a gazdaságpolitika, amely arra helyezte a hangsúlyt, hogyan lehet a magyar vállalkozásokat bekapcsolni az európai gazdasági vérkeringésbe, illetve a világgazdaságba.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára mint az esemény védnöke kiemelte: nemzetgazdasági érdek a pénzügyileg felvilágosult nemzedék felnevelése, amelyhez hiteles vállalkozói mintákra, valamint gyakorlatias oktatásra, nevelésre van szükség.

A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy fontos a háztartások pénzügyi kultúrájának, tudatosságának fejlesztése is, hiszen a 2008-as hitelválság megmutatta, hogy az eladósodásnak milyen tragikus következményei vannak.

Bartal Tamás ismertette: az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedőt öt év után idén rendezték meg másodszor, az idei vetélkedő mottója az volt, hogy „A jövő veled kezdődik.”

A versenyre 126 csapat jelentkezett, amelyek közül 27-en határon túli területekről regisztráltak. A vetélkedő döntőjébe tíz magyarországi és két erdélyi csapat jutott.

A határon túli csapatok magyarországi tartózkodását a Miniszterelnökség finanszírozta – tette hozzá.

A Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő Kárpát-medencei Nemzeti Döntőjét a Ráckevei Ady Endre Gimnázium csapata nyerte, a második helyezett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának csapata, lett, a dobogó harmadik fokára pedig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata állhatott fel.

Borítókép: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

Forrás: MTI Fotó/Mónus Márton

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában