Foci

2015.03.19. 14:26

DPASE: Dobos Barna fontos bejelentése

Székesfehérvár – Eddig egy személyben látta el a Dunaújváros PASE NB I-es labdarúgó-csapatánál a vezetőedzői, a sportigazgatói és klubigazgatói szerepkört Dobos Barna, aki ebben változást szeretne.

Matók János

Szokásos heti sajtótájékoztatóján Dobos Barna, a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának vezetőedzője több, az együttes vezetését, szakvezetését érintő információt is megosztott a jelenlévőkkel.

– Amikor három és fél évvel ezelőtt elindultunk, az NB III-as bajnokságban, mint klubvezető vettem részt az egyesület napi munkájában. Akkor olyan helyzet állt elő, hogy én vállaltam el a vezetőedző szerepét is. Ez a többirányú feladat, ahogy építjük az egyesületet, és ahogy fejlődtünk, úgy nyilvánvalóvá vált, hogy ez sokáig így nem megy, hiszen a felépítésben külön kellene lennie egy vezetőedzőnek, egy sportigazgatónak, és egy klubigazgatónak is. Ebben a pillanatban ezek nincsenek meg. A struktúránk megvalósulásának érdekében január óta folyamatosan próbálok megfelelő sportigazgatót és vezetőedzőt is találni az egyesületnek, de ezek egyik napról a másikra nem mennek. A város és a csapat érdekében nem szabad elhamarkodott döntést hozni. A helyzetemet még nehezebbé teszi, hogy amikor elkezdtük felépíteni szinte a semmiből a csapatot, akkor már a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának is hallgatója voltam, és jelenleg is vagyok. A tanulmányaimat időlegesen felfüggesztettem, de értesítettek, hogy amennyiben nem folytatom tanulmányaimat, úgy kifutok a képzési időből, de annyi energiát fektettem be az egyetemi tanulmányaimba, hogy ezt nem szeretném elveszteni – mondta a többi között Dobos Barna, akinek a sportigazgatói posztra van már jelöltje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!